Talán nincs is olyan kert Magyarországon, amelyben ne virulna legalább egy bokor rózsa. Ehhez a csodálatos növényhez a bibliai idők óta számos legenda, néphit, szimbólum kapcsolódott. Egyszerre vált Szűz Mária és az izzó szerelem jelképévé. Törékenységével megidézi a női gyengédséget, hegyes tüskéivel pedig a durvaságot, távolságtartást.

A rózsanemesítés hagyománya az ókorba nyúlik vissza, az alapfajokból az évezredek során milliónyi új típust neveltek ki. A magyar környezeti viszonyok kitűnően megfeleltek a rózsa igényeinek, így az Osztrák-Magyar Monarchiában nagy jelentőségre tett szert a rózsakertészet. A tapasztalatok megosztása, az új fajták megismerése és bemutatása, a rózsa iránti kereslet teremtette meg az igény egy speciális kiadvány megjelentetésére, és Magyarországon ezt a piaci rést Dr. Kaufmann Ernő (Padé, Torontál megye, 1849. október 19. – Pécs, 1928. december 23.) fedezte fel elsőként. Kaufmann Budapesten végezte orvosi tanulmányait, 1887-ben Szabolcsbányán telepedett le és a Duna Gőzhajózási Társaság tisztiorvosaként működött. Orvosi munkája mellett rovarkutatással foglalkozott, tanulmányozta a kígyókat, kedvelte a vadászatot, a kertészetet, különösen a rózsatermesztést. Először 1883-ban fogott lapkiadásba, ő szerkesztette és adta ki Pécsett a Rovarászati Lapokat, majd 1887 júniusától 1893-ig az ő neve fémjelezte a Rózsa Újságot.

A Rózsa Újság – a szerkesztő meghatározása szerint „általános rózsászati szakközlöny” – 16 oldalon jelent meg, a fejléc ígérete szerint évente tíz alkalommal, valójában azonban kéthavonta került ki a nyomdából új száma, így évi hat lapszám jutott el az olvasókhoz. Az oldalszám is változott, néha 24, néha 32 oldalon fért el a közreadott anyag. Kezdetben csupán fekete-fehér illusztrációkat tartalmazott, a harmadik évfolyamtól azonban megjelentek a színes rózsaábrázolások. Helyet kaptak benne hosszabb, akár több számon átívelő ismertetések, az adott évben megjelent rózsaújdonságok, általános kertészeti vonatkozású írások és természetesen hirdetések.

Dr. Kaufmann Ernő a mutatványszámban fogalmazta meg a kiadvány célját: „A Rózsa Újság hivatva lesz első sorban ama kapocs képviseletére, mely a magyar rózsatenyésztőket és rózsakedvelőket összetartani szándékozik; – nincs itten szó sem babérokról, sem pedig anyagi érdekről, hanem csupán arról, hogy kivétel nélkül mindazoknak alkalom nyújtassék a rózsatenyésztés összes ágára kiterjedő eszmecserére, akik a rózsával akár üzletszerűleg, akár pedig kedvtelésből foglalkoznak, hogy ezen az úton a magyar rózsászat elérje azt, amire tényleg hivatva van, vagyis: hogy szerepeljen Európában.”

A Rózsa Újság sikerét jelzi, hogy 1889-1895 között Ungarische Rosenzeitung címmel német fordításban is megjelent.

A kiadvány hírt adott olyan eseményekről és rendezvényekről, amelyeken a rózsabarátok találkozhattak egymással. Gyakran szemlézte a külföldön megjelent friss „rózsászati” szakirodalmat, mely elsősorban a német és francia nyelvű kiadványokat jelentette, de időnként a spanyol nyelvterületről is készültek rövid ismertetők.

Az 1893. áprilisi szám 24 oldal terjedelemben látott napvilágot, egyben ez volt az utolsó, amely Dr. Kaufmann Ernő neve alatt jelent meg. A szerkesztő laptulajdonos ekkor egészségi állapotára hivatkozva elbúcsúzott olvasóitól, valamint a Rózsa Újság munkatársaitól, a lapot eladta, mely attól fogva Temesváron jelent meg Mühle Vilmos szerkesztésében.

A csehországi születésű Mühle Vilmos (Kulm, 1845. szeptember 21. – Temesvár, 1908. szeptember 15.) 1867-ben költözött Magyarországra, kertészeti karrierje Begaszentgyörgyön indult a Begaszentgyörgyi Kiss család 1815-ben alapított magánkertészetében, ahol igazgatóként működött. 1872-ben került Temesvárra, Niemetz Vencel kertészetébe. Rövidesen feleségül vette munkaadója Josefina nevű leányát, és 1876-ban közösen kezdték el a dísznövénytermesztést. Mühle a birtokait folyamatosan gyarapította, így kertészete a 20. század elejére elérte a 150 holdat (közel 650 ezer m²).  Az akkor ismert 3000 rózsafajtából 1200 fajtát termesztettek a hatalmas birtokon. Mühle szerepet vállalt a temesvári közéletben, közreműködött a városi park létrehozásában, amelynek céljaira 300 rózsatövet ajánlott fel.

A rózsa mellett különösen a kánna és a dália termesztésében ért el kiemelkedő sikereket, így a tulajdonába került Rózsa Újság révén lehetősége nyílt a saját termékeinek bemutatására és reklámozására. A Mühle-kertészet növényei rendszerint feltűntek a hirdetések között, kitűnő lehetőséget teremtve a kereskedelmi forgalom fellendítésére.

Az új nemesítésű rózsák bemutatása rendszeres volt, néhány újdonságot igen részletesen méltattak, gyakran illusztrációval is kísértek. A mai rózsabarátok számára izgalmas időutazás a 19. század végén megjelent virágokkal való találkozás, mert ezek nagy része napjainkra kikopott a forgalomból, mivel nem felelt meg a szigorú elvárásoknak. A sosem hallott egzotikus rózsanevek mellett különös öröm felfedezni a Golden Gate, a Gloire de Dijon, a Louise Odier fajtákat, amelyek ma is a rózsakedvelők megbecsült és csodált növényei, vagy az ugyancsak magyar kötődésű Geschwind Rudolf Himmelsauge nevű rózsáját.

A tudományos értekezések mellett megfért az ismeretterjesztés is, és gyakran szerepeltek az újságban olyan technikai újítások, amelyeknek jó hasznát vehették az olvasók a kertészkedés során.  Ilyen volt például a „villanyos világítás” növényekre gyakorolt hatásáról szóló cikk, amelyből megtudhatták az olvasók, hogy a megismételt kísérletek során a kertészek „egészen meglepő eredményt értek el és megállapították, hogy a villanyfénnyel megvilágított növények sokkal gyorsabban fejlődtek, mint a villanyfény nélküliek”.

A német nyelvű hasonmás kiadás a Rózsa Újságot Európa-szerte híressé tette, így megvalósult az alapító, Dr. Kaufmann Ernő arra vonatkozó vágya, hogy a magyar rózsatermesztés és -nemesítés elfoglalja méltó helyét a kontinensen. A nagy sikerű lap 1899-ben megszűnt, Mühle Vilmos örökségét azonban fia, a szintén kertész hivatást választó Árpád folytatta, aki Temesvárt a 20. század első évtizedében a történelmi Magyarország rózsanemesítő fellegvárává emelte. Emlékük előtt tisztelegve a bánáti város mindkettőjüknek szobrot emelt.

A Rózsa Újság 1888–1891-es évfolyamának egybekötött példánya a Klimo Könyvtár folyóirattárában R1591 jelzeten található.

A bejegyzést írta: Gönczi Andrea

 

Felhasznált irodalom

Pécs lexikon I. 378. old. Szerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010.

Berkeszi István, A temesvári könyvnyomdászat és hirlapirodalom története. Temesvár. 1900. 138., 139. l. arczk. és fiának Mühle Árpádnak szives közlése. [letöltés dátuma: 2018.11.14.]

http://www.nyugatijelen.com/jelenido/melyik_muhlet_illette_volna_meg_a_rozsapark_alapitojat_meltato_szobor.php
[letöltés dátuma: 2018.11.14.]

http://www.maszol.ro/index.php/kultura/15880-csak-magyar-felirat-nincs-a-most-avatott-temesvari-szobron
[letöltés dátuma: 2018.11.14.]