Az alkímia egy ősi beavatási rendszer. Az alkímia a metafizika szempontjából általában a lélek megtisztításának, felemelésének és megváltásának folyamatait rejti, ennél fogva lényegét tekintve kevésbé kötődik a modern kémiához. Az alkímia mélyebb megértéséhez más megközelítésre van szükség, hiszen kétségtelenül jóval több köze van a görög filozófiához, és annak szerves folytatásaként kell tekintenünk rá. Mélyebb megértéséhez tehát ezt a fonalat kell követnünk, vagyis az alkímia mögötti filozófiai rendszer feltárását kívánjuk a továbbiakban elvégezni. Írásom ezért nem elsősorban az aranycsinálók és kezdetleges kémiai kísérletek világát, hanem a mögötte megbúvó filozófiai irányzatot kívánja feltérképezni.
Eme rövid kutatás apropóját a Klimo Könyvtárban megtalálható, igencsak nagy számú alkímiai témával foglalkozó könyv adta. Hamar világossá vált, hogy ezek a munkák nem okkult, vagy ezoterikus jellegük miatt kerültek be a püspöki könyvtárba, hanem a korabeli tudományosság eredményeinek beszámolóit, kémiai, ásványtani, illetve orvostudományi felfedezéseket, leírásokat tartalmaztak. Eme ellentmondásosnak tűnő jelenség késztetett arra, hogy röviden feltérképezzem az alkímia megítélésének hátterét a korabeli gondolkodásban.
Az alkímiát számos megközelítési pontból kiindulva definiálhatjuk. A kémia történetével foglalkozó kutatók természetesen kezdetleges, kísérletező kémiának, a modern vegyészet primitív elődjének tekintik. Számos bölcseleti tanulmány is ezt a megközelítést követi, a különböző ezoterikus irányokat meg sem említve. Mindamellett születtek alaposabb megközelítések is, melyek kultúrtörténeti szempontból közelítették a kérdést. Ilyen szerzők voltak Mircea Eliade, Titius Burckhardt vagy Arthur Edward Waite. [1]
Mint minden fogalomnál és jelenségnél leginkább ott lehet utat téveszteni, hogy egy távoli jelenséget a saját időnk valóságából szemlélünk. A saját kultúra által megteremtett valóságkép alapján magyarázni egy másik kultúra valóságképére épített gondolatrendszert alapjaiban hibás. A 19. század első felében született tudástárak is kísérletet tesznek az alkímia definiálására, bár ezek a szócikkek többet árulnak el a tudományág korabeli megítéléséről, mintsem annak tartalmáról. Az alábbi idézet az 1831-ben kiadott Közhasznú Ismeretek Tárából származik.
„Az alchymia, az a mesterség, melly titoktele chymiai munkánál fogva a nemtelen vagy kevesbecsü érczeket nemesebbekké, az ónt vagy czint ezüstté, ezüstöt vagy kénesőt arannyá változtatni tanítja… Egyszersmind az embereket meglepő nyavalyák felébresztették azon gondolatot is, hogy egy minden nyavalyák ellen való közönséges szert kellene feltalálni, egy olly szert, melly egyszersmind az öregség terheit is kisebbitse, az életet megifjitsa és hosszabbitsa… Mennél kevésbé világos megfogásaik voltak az alchymistáknak munkájik s az azoknál mutatkozó jelenetek felől, annál inkább igyekeztek rajta, hogy mysteriosus képekkel s titoktele allegoriákkal éljenek. Későbben azért is folytatták az alcymisták ezt a mysterious nyelvet, hogy titkaikat az avatatlanok előtt elrejtsék.” [2]
Közhasznu Esmeretek Tára 1831, 130.
A fenti szöveg, bár kevés konkrét információval szolgál, mégis jól mintázza a megközelítési módokat, a misztériummal egybeolvadt orvostudományt és kémiát. Vagyis ha mindenképpen definíciót akarunk adni az alkímiának, akkor csak kezdetleges, kísérletező vegyészetként, szakralizált anyagmegmunkálásként, rejtett szimbólumokra épülő misztikus rendszerként, spiritualizált természettudományként értelmezhetjük. Külön-külön ezek nem mondanak semmit, együttesen azonban kifejezhetik azt a célt, amit az alkímiát művelők kitűztek: a testi halhatatlanságának a megteremtését. [3]
A fémmegmunkálást, a vegyészetet tehát nem tekinthetjük az alkímia közvetlen előzményének. A tárgyalt tudomány akkor kezdődik, amikor az anyaggal való foglalkozás másodlagossá válik a tevékenységben, és az elsődleges jelentést a mágikus tartalom, a misztérium képviseli. Ezért nem tekinthetőek valódi alkimistának a középkori aranycsinálók, pénzhamisítók és egyszerű vegyészek sem, noha őket valójában annak nevezték. Vagyis nem nevezhető alkímiának egy technológia mágikus vagy szakrális köntösben való megjelenítése, hanem éppen fordítva: amikor egy mágikus tartalom jelenik meg a technológiának, az anyag átalakításának a köntösében. [4]
Jól példázza ezt Luther Márton esete, aki természetesen nem nevezhető alkimistának mégis használja annak fogalmait, vallási kérdésekhez kapcsolja – vagy éppen cáfolja őket. Ez jól kirajzolja a 16. század emberének világfelfogását, megjelöli azokat a fogalmakat, amik alapján értelmezték környezetüket és némely esetben magát a vallásosságukat is. [5] Ezekkel a kérdésekkel elsősorban azért foglalkoztak, mert a keresztény gondolkodók, szintetizálva koruk műveltségét, egységes világkép alkotására törekedtek. Ennek érdekében felhasználták Arisztotelész és Platón számos filozófiai gondolatát. Ez a tudás, melynek eredetét az ókori Egyiptomig vezetik vissza [6], hellén, majd részben mór közvetítésével jutott el Spanyolországon át Európába, részben Bizáncon keresztül, és az arisztotelészi, illetve a hellén és arab művek lefordítása révén terjedtek tovább. [7] Általában hamisnak nyilvánították az mágikus mítoszokat, s bizonyos kritika jelent meg az aranycsinálás lehetőségével kapcsolatban is. Nem vonták azonban kétségbe a folyamat megvalósíthatóságát, úgy fogták fel, mint egy lehetséges természeti jelenséget. Nyilvánvaló, hogy amíg az arisztotelészi lételméletet érvényesnek tekintették, addig fel kellett tételezni az elemek kölcsönös átalakulása, azaz a transzmutáció lehetőségét is. Kritikájuk ezért az alkímia sarlatánjai, vagyis a fennálló rendszerre veszélyt jelentő csavargók ellen irányult, és nem vallási okokból történő üldöztetések gyanánt. [8]
„Az alkímia művészete valóban a régi bölcsek filozófiája és nagyon tetszik nekem, nemcsak sokféle előnye miatt, amit nyújt az embereknek… hanem gyönyörű szép hasonlata miatt, melyet a halottak feltámadásáról, az ítélet napjáról mond. Mert amint a tűz minden anyagból kivonja a legjavát és elválasztja a rossztól és így a lelket a testből a magasba emeli, hogy méltó helyre kerüljön, míg az anyag lent marad a mélyben, halott test gyanánt, melyben nem lakik már lélek: ugyanúgy választja majd el Isten az Ítélet napján ítéletével és a tisztítótűzzel az igazakat és jámborakat a hazugoktól és istentelenektől. Az igazak fölszállnak az égbe és élni fognak, az igaztalanok a pokol fenekére kerülnek és az örök halál vár rájuk.” [9]
Fónagy 1943, 181.
Az alkimisták kísérleti eljárása az anyag egységének elvén alapult, mely eredetileg valószínűleg a teljes keleti világban ismert volt, de először a görög filozófusok öntötték formába. Az ókori görög filozófusok mindent az elemekből vezettek le: föld, víz, levegő, tűz. Az elemek az anyag négyféle halmazállapotnak felelnek meg: a föld a keménység és a szárazság jelképe, a víz a feloldódás és az oldat állapota, a levegő a folyékonyság és a gázállapot képviselője, a tűz a legfinomabb fluidum, a fény, tűz, meleg és az arany végső alkotórésze, mozgásuk kifejeződése. [10]
Az aranycsinálás egy receptje:
„Végy erős ecetet, vond össze és keverd el 8 drahma közönséges sóval, 2 drahma szemcsés timsóval, és 4 drahmna ólomoxiddal. Mindezt hagyd három napig, hogy összeérjek az ecetben, majd öntsd ki, használatra készen. Ezután adj még ecethez 1 drahma rézgálicot, másfél obulus kénkövet, rézecetet 8 obulussal, másfél obulus soreos-t egy szarv közönséges sót, s kappadókiaiból pedig 2 szarvnyit. Készíts egy lapkát, amelyet két kvart [arany] képez. hevítsd azt tűzben és mártsd bele háromszor, mígnem a lapka elpattan. Azután emeld fel a lepattogzott részt, és öntsd ki azt tiszta arannyá.” [11]
Preisendanz 1931, 71.
Ezzel az anyaggal való foglalatosság szakrális tevékenységnek volt tekinthető, akárcsak a templomi szertartások. A különböző orvosi eljárások és felfedezések, kvázi melléktermékei lehettek annak az ősi szándéknak, amelynek központjában az anyag – és egyben az emberi természet, az emberi test – átalakításának és újjászületésének gondolata lehetett. Az erre irányuló technikák tehát óhatatlanul magukkal hozták a vegyészet és az orvosi ismeretek fejlődését. [12] Nem lehet tehát ezeket a szempontokat elválasztani egymástól, ha az alkímiát, mint „tradicionális tudomány”-t vizsgáljunk. Az ó-és középkori tudományosságnak ugyanis a világ, a valóság különböző szintjeinek összekapcsolása, egyetlen szintézisbe/világképbe való összeolvasztása volt a célkitűzése. Ez a cél alapjaiban eltér a modern tudományosság gondolkodásától, amely sokkal specifikáltabb tudáson alapszik. Hogy egy szemléletes példával illusztráljuk a két felfogás közti különbséget: Arisztotelész számára a korabeli „fizika” csak másodlagos természetű volt a metafizika tekintetében; vagyis a fizika a metafizikától függött; ugyanez mondható el a középkori kozmológiáról vagy éppen az alkímiáról is. [13] Természetesen ez a felfogás önmagában hordozta a későbbiekben való szembefordulást is e tudományterületekkel, azonban elvitathatatlan az a kreatív hatás, amit a modern tudományosságra gyakoroltak. [14]
Beteljesedése után a fentebb lerajzolt rendszer a 17. század után szertefoszlott. Az olyan alkimisták, mint Robert Boyle, vagy Lavoisier eredményeiket tekintve egyre jobban távolodtak a tradicionális tudománytól, egyre kisebbedtek, míg a kémia és fizika tudományában mérföldköveket tettek le. Eredményeik azonban a középkor – modern értelemben vett – „irracionális” szellemiségéhez képest [15] végletesen individualisták voltak, alacsonyabb szintű, pusztán lexikális ismeretnek számítottak. Az alkímia misztikus célkitűzéseivel és magyarázó módszereivel való szakítás a kémia céljának és elméletének átalakítását követelte meg. Azok közül, akik a 16. századtól a kémiának új célokat és módszereket jelöltek ki, különösen jelentős Agricola munkássága, aki a kémiát a metallurgia kisegítőjeként, szolgálójaként fogta fel, és mindenekelőtt Paracelsusé, aki a kémia feladatát az orvostan kiszolgálásában látta. A tapasztalatok és a betegségek leírásai új eredményeket hoztak a korábbi évszázadok egyoldalúan spekulatív gondolkodásmódjához képest. [16]
„Alchymia, így neveztetett kezdetén a vegytan. Már a 14. század elején vegytan azon részének tartatott, melly a nemtelen érceket nemesbiteni tanítá. Ezt tenni törekvők nagyobb része, honok törvényhatósága által száműzve, külföldi vándorlásokban, hamis szín alatt, néhány könnyen hívőket elcsábították, csalárdságok napfényre jötte előtt pedig elsuhantak… Később alchymisták más ága is keletkezett, melly a föld közepén létező, mindent gyógyítható, s ennélfogva mintegy örök életet fenntartó bölcsek köve keresésével foglalkodott. Ezek bár gondolatok czélját fáradságok után se érhettek el, nem volt mindazáltal sikertelen nagy szorgalommal tett fáradozások. Így találta fel Bazilius Bálint a hánytató borkövet, durranó aranyat.; Schwartz Bertalan a lőport, mellynél nagyobb hasznu találmánnyal nem minden század szülöttje dicsekedhetik.” [17]
Ifjúságot Képző ismeretek-tára 1840, 43-44.
A tudomány a 19. század első felében még nem formálta át olyannyira az emberek mindennapi életet, mint ötven év elteltével. A filozófusok és politikai gondolkodók azonban felismerték, hogy a tudományos kutatás önállósult, végleg felszabadult a teológia és filozófia uralma alól. Egyes gondolkodók a 19. század közepén már olyannyira hittek a tudomány fejlődésében, hogy erre kívánták alapozni filozófiai rendszereiket és világnézetüket.
A 20. század elejéig a tudósok túlnyomó többsége az általános meghatározottság elvét tiszteletben tartva végezte tudományos tevékenységét, amely szerint a világ hatalmas óraműre emlékeztet, amelyben az okok és következmények szorosan összefüggenek egymással Minden bizonytalanság mindössze tudatlanságunk jele, amely tudásunk folyamatos fejlődésével megszűnik majd.
„Mind eddig a chymia nem jutott annyira, hogy az érczek előállását egyszerű anyagjaikból bizonyos principiumok szerént, azon törvényeket, mellyek szerént azokat a természet a természet előhozza, nevekedéseket s nemesedéseket áltláthassa; következéskép mind eddig az alchymisták minden munkaji, a bölcsek kövének keresése, setétben való tapogatás, s a tudatlanság, csalódás és csalás őket olly labyrinthusba vetik, mellybül kitalálni nem tudnak.” [18]
Közhasznu Esmeretek Tára 1831, 132.
A továbbiakban néhány olyan kiadvány, illetve szerző bemutatására vállalkozom, amelyek színesíthetik és illusztrálhatják a fentebb leírtakat. A munkák mindegyike megtalálható a Klimo Könyvtár gyűjteményeiben, így elsősorban a kézzel foghatóság vezérelt kiválasztásuk során, nem a megítélésük, jelentőségük foka.
Johannis Kunckelii: Ars Vitraria Experimentalis, Oder Vollkommene Glasmacher-Kunst. Nürnberg, 1743.
A 18. század az elemfelfedezések nagy korszaka volt. A kilencven természetes elemből huszonegy ennek a századnak a felfedezettje. Ez egy azóta az analitikai gyakorlatból már kiszorult ügyes kis eszköznek, az úgynevezett forrasztócsőnek volt köszönhető. Az üvegiparból vették át a kémikusok. Kunckel német kémikus így ismerteti 1679-ben megjelent Ars vitraria experimentalis oder vollkommene Glasmacherkunst (Az üveges technika gyakorlata avagy a tökéletes üveges munka): „Sok más hasznosság is rejtőzik ebben a technikában, így különösen egy kémikus műhelyében lehetne sok mindenre használni. Csak egyet említenék közülük, sokszor előfordul, hogy egy fémmésszel (fém-oxiddal) rendelkezünk, melyet szívesen megolvasztanánk, hogy meglássuk, milyen fémet tartalmaz.
Ez az alábbi úton történhet legkényelmesebben: Egy kis darab faszenet kell csak kivájni, beletenni a megolvasztandó meszet, és egy csövecskén keresztül a lámpa lángját ráfújni. A folyamat nagyon gyorsan végbemegy…” Itt tehát voltaképpen egy mini kohászati folyamatot hajtanak végre, a fémoxidot szénnel redukálják, a végén pedig egy tiszta fémrögöcske marad az üreg alján. Később az egész folyamatot már képesek voltak egy kis kanálkában lejátszani.[19]
Johann Rudolf Glauber: Gründliche und warhafftige Beschreibung, wie man auß der Weinhefen einen guten Weinstein in grosser Menge extrahiren soll. Nürnberg, 1654.
Johann Rudolf Glauber (1604 – 1670) német-holland kémikus, gyógyszerész Hollandiában letelepedve, főként titkos vegyszerek és gyógyhatású szerek eladásából élt. Konyhasóból és kénsavból sósavat állított elő, és felhívta a figyelmet a maradék, a nátrium-szulfát, a sal mirabile, mai nevén Glauber-só hasznos hatására. Észrevette azt is, hogy kálium-nitrátból és kénsavból salétromsav keletkezik. Sokféle anyagot állított elő, hasznos megfigyeléseket tett a festékekről, leírta a hánytató borkő készítését. Sürgette Németország természeti erőforrásainak kiaknázását, s erre példát is adott. Írásait Glauberus Concentratus címmel adták ki újra 1715-ben.
A csodálatos só készítéséről és hatásáról:
„Oszd a konyhasót két részre, oldd fel elegendő mennyiségű közönséges vízben; önts kénsavat az oldatra; tedd a keveréket üvegedénybe vagy jól beburkolt üvegretortába, vagy cserépedénybe vagy cserépretortába. Tégy az edényre fejet, és kezdd a desztillálást tüzes homokban, fokozatosan növelve a tüzet; az első melegítésre még nem savanyú flegma [nedvesség] távozik, amely összegyűlik; amikor a folyadék savanyúvá válik, cseréld ki a szedőt, és fogd fel a savanyú spirituszt. Folytasd a műveletet, amíg már nem keletkezik több spiritusz, ekkor oltsd el a tüzet, és hagyd az edényt állni, amíg le nem hűl; ha lehűlt, vedd ki, és ha nem törött el, töltsd meg ismét az előbbi anyaggal, és járj el úgy, ahogy tanítottuk. A flegmát nem szabad eldobni, hanem meg kell tartani, mert egy másik desztilláláshoz feloldhatjuk benne a sót (lévén a közönséges víznél jobb). Így minden font sóból egy font legjobb és legtisztább spiritusz lesz. Oldd fel az edényben vagy retortában visszamaradt sót vízben (ha egyik sem tört el), szűrd le, párologtasd el a vizet, és hagyd kristályosodni: a fehér kristályok csodálatos erővel bírnak, amiről az alábbiakban számolok be. …
A jól elkészített Sal Mirabilis küllemre olyan, mint a jéggé fagyott víz; olyan, mint a salétrom kristálya …, tiszta és átlátszó, s a nyelvre téve a jéghez hasonlatosan megolvad. Nem csípős, nem is nagyon sós, de egy kis fanyar érzetet hagy maga után a nyelven. Ha égő szénre dobjuk, nem ugrál és pattog, mint a konyhasó, nem is lobban lángra, mint a salétrom, nem izzik vörösen, nem bocsát ki semmilyen szagot; ilyen képességekkel semmilyen más só nem rendelkezik. … Első helyen kell megemlítenem, hogy Sal Mirabilisem számos remek és rejtett erővel bír, amennyiben nem csípős és erős, mint a többi só, ezért mind belső, mind külső használata helyet kaphat az orvoslásban. Külsőleg alkalmazva tisztítja az összes friss sebet és nyitott fekélyt, és gyógyítja őket: nem marja a sebet, nem okoz fájdalmat, mint a többi só. A szervezetben csodálatos hatást fejt ki, különösen akkor, ha olyan dolgokkal társul, amelyek hatását erősíti, s melyeket olyan helyekre vezet, ahová meg kell érkezniük: mert a só a jó és a rossz erőknek egyaránt vezére, és magával viszi őket, amint csatlakoznak hozzá.” (Opera Chymica, 1658-1659) [20]
A fizika kultúrtörténetéből: Johann Rudolf Glauber: Opera Chymica (részlet) [2018.09.03.]
Oswald Kroll: Basilica Chymica. Frankfurt am Main, 1608.
Oswald Kroll (1560-1559) életműve a Basilica Chymica című, rendkívüli sikerű alkimista gyógyszerkönyvből, az ennek gyakran függelékeként közölt De signaturis internis rerumból (A dolgok belső szignatúráiról Frankfurt, 1609), egy De usu remediorum chymicorum (A vegyi eredetű gyógyszerek használatáról) című szakkönyvből, valamint kiterjedt levelezés-hagyatékából állt. Két fő művét számtalanszor kiadták és több nyelvre – németre, angolra, franciára, spanyolra, oroszra, hollandra is – lefordították. A De signaturis előszóból és egy nem túl terjedelmes gyakorlati útmutatóból áll: az útmutató első részét az egyes testrészekhez, szervekhez és betegségekhez hasonlító (és azokat gyógyító) növények felsorolása, a második részt pedig a világban fellehető megfelelések jegyzéke alkotja. Ezt egészíti ki egy érdekes táblázat a bolygók fémjeiről, jeleiről, majd a fémek és a vegyi anyagok szimbólumairól, illetve egy remek mutató, amivel minden érdekesség célszerűen visszakereshető. Az alább olvasható előszó-részlet talán ízelítőt adhat abból, milyen lelkesítő is lehetett egy Isten-alkotta, harmonikus, varázslattal és megfelelésekkel teli kozmoszban élni, gondolkodni és keresni az igazságot.
„A legtöbben – ami szinte minden diszciplínára jellemző – a tudományok édes és kihüvelyezett magvával mit sem törődve, belső szemükre vak parasztok módjára, csupán a dolgok külsődleges képét veszik figyelembe, végül mindennek csak a keserű külső héjával hajlandók foglalkozni. Ezzel magyarázható, hogy olyan sok akad az úgynevezett növénynév-szakértőkből, akik csak a növények különféle termőhelyeit és külső öltözetét, a növény hatóerejének afféle bérlakását, írják le nagyszerűen, míg magát a lakót – a láthatatlan Isten, teremtményeiben meglátható nyomát vagy árnyát, a Teremtőnek a teremtettbe bélyegzett képmását, vagyis azt a belső erőt és rejtélyes hatóképességet, amelyet a növénybe vagy a lélekbe a természet ajándékaképpen a legfőbb Istenség árasztott, és ömlesztett, és amelyet előbb a bölcs orvosnak kellene megvizsgálnia a szignatúra, vagyis a testrészek és a növényi részek kölcsönös analógiái, szimpátiája és összefüggése alapján, majd pedig Vulcanusnak [21] vagy az anatómus szikéjének kellene nehéz munkával előbányásznia – álmodozva semmibe veszik, és kártékonyan agyonhallgatják… Isten pedig éppen azért teremtett valamit külsőleg rejtve, hogy felismerjük: a természet titkos erői rejlenek belsőleg bennük. Ez az oka annak is, hogy Isten Szelleme a Szentírás rejtett értelmét mindig a föld mélyén vagy rejtekében teremtett drágakövekkel és fémekkel szimbolizálja.” [22]
Medicina renata. Reneszánsz orvostörténeti szöveggyűjtemény 2009. [2018.09.03.]
Jean-Jacques Mangeti: Bibliotheca Chemica Curiosa. Geneve, 1702.
A Bibliotheca Chemica Curiosa című opus először Genfben jelent meg latin nyelven, 1702-ben. A Jean-Jacques Manget (1652–1742) által szerkesztett két kötetes, egyenként több, mint 900 oldal kiadvány 143 alkímiai szöveget foglal magába, ami miatt a legösszetettebb munkának tekinthető az alkímia témakörében.
Museum Hermeticum. Francofurti et lipsiae, 1749.
A Musaeum Hermeticum alkímiai témájú corpusok gyűjteménye. Először Frankfurtban jelent meg német nyelven 1625-ben. 1678-ban további szövegeket kapcsoltak hozzá, mégpedig latin nyelven. Ez később magával hozta a munkanyomását 1749-ben, immáron latin nyelven. Célja az volt, hogy összegyűjtve jelenítsen meg viszonylag rövid valamint a korban frissebb keletkezésű alkímiai írásokat, és azok reprezentatív gyűjteményét kínálja. Így a hermetikus tanulás nagy raktárainak, mint például a Theatrum Chemicum vagy a Jean-Jacques Manget Bibliotheca Chemica Curiosa kiegészítésének tekinthető.
A Musaeum Hermeticum teljes címének részletében olvasható a „művész tanítványoknak” szóló ajánlás: „Musaeum Hermeticum, omnes sopho-spagyricæ artis discipulos fidelissime erudiens, quo pacto summa illa veraque Medicina”. Érdekes megjegyezni, hogy az alkimista magát művészetet szeretőnek, művésznek definiálja, a különböző szövegekben az alkímiát magát pedig „királyi művészetnek” nevezik. [23] Ily módon az alkimista a “Nagy Mű” létrehozását, (akár a festőművészek) a “Művészet” eszközeinek alkalmazásával tartja megvalósíthatónak. A forma, anyag és név térben való együttes értelmeződése kapcsán kijelölt alkímiai horizont ezek szerint fogalmilag nem esik messze egy festői programtól sem, és gyakorlatilag a világot leírni, feltérképezni, megfejteni, a világ titkát kikutatni és azt megjeleníteni szándékozó törekvések sorában jelentős, a korszak tudományos kutatásával nagyjából együtt haladó mozgalomnak számított. [24]
A továbbiakban azokat az alkímiával foglalkozó, vagy érintő munkákat sorolom fel, amelyek megtalálhatóak a Klimo Könyvtár polcain, bízva abban, hogy felkeltik az érdeklődők és kutatók figyelmét ez a páratlan, megannyi misztikával és félreértéssel övezett terület vizsgálata. Mivel a téma igen összetett ezért a lista előfordulhat, hogy bővülni fog az idő és a feldolgozottság előrehaladtával.
| Böhme, Jakob | De signatura rerum, das ist: von der Geburt und Bezeichnung aller Wesen | Amsterdam 1682 | Q.IX.44/3 |
| Celano, Carlo | Gli avanzi delle poste del signor — consacrati all’ | Venetia 1687 | X.XII.5 |
| Cortese, Isabella | Secreti della signora — ne’ qualisi contengono cose minerali, medicinali, arteficiose et Alchimiche | Venetia 1665 | MM.IX.23 |
| Croll, Oswald | Basilica chymica | Francofurti (1614) | MM.II.3/1 |
| Ettmüller, Michael Ernst | Operum omnium medico-physicorum editio novissima | Lugduni 1690 | L.I.6-7 |
| Fachs, Modestinus | Probier-Büchlein, darinne gründlicher Bericht vormeldet, wie man alle Metall … recht probieren soll | Leipzig 1678 | II.VI.12 |
| Glauber, Johann Rudolph | De auri tinctura sive auro potabili vero, was solche sey, und wie dieselbe von einem falschen … zu unterscheiden und zu erkennen | Amsterdam 1662 | II.IX.42/8 |
| Glauber, Johann Rudolph | Explicatio oder Ober dass unlängst, von — aussgegebenes Miraculum Mundi intitulirtes Tractätlein aussführliche Erklärung, Überzeugung der Wahrheit und Dienst der Kunst-liebenden | Amsterdam 1656 | Z.IX.56 |
| Glauber, Johann Rudolph | Miraculi mundi continuatio, darinnen die gantze Natur entdecket, und … beweisen wirt, dass auss dem Salpeter aller Vegetabilien … Medicin zu bereiten möglich | Amsterdam 1657 | II.IX.42/4 |
| Glauber, Johann Rudolph | Opera chymica, Bücher und Schriften, soviel deren von ihme bisshero an Tag gegeben worden. I-II. Theil | Franckfurt am Mayn 1659 | EE.IX.25 |
| Glauber, Johann Rudolph | Tractatus de medicina universali, sive auri potabili vero. Oder aussführliche Beschreibung einer wahren Universal-Medicin | Amsterdam 1657 | II.IX.42/2 |
| Glauber, Johann Rudolph | Tractatus de natura salium. Oder aussführliche Beschreibung deren bekannten Salien unterscheiden Natur, Eigenschafft und Gebrauch | Amsterdam 1658 | II.IX.42/6 |
| Glauber, Johann Rudolph | Glauberus concentratus, oder Laboratorium Glauberianum; darinn die Specification und Taxation dehren Medicinalischen und Chymischen Arcanitäten | Amsterdam 1668 | OO.IV.19/4 |
| Harpprecht, Johann | Sudum philosophicum. Pro secretis chymicis perscipiendis sive duo libelli concernentes famosum illum modernum scriptorem … per anagramma vocatum | [s. t.] 1660 | Z.IX.62 |
| Harmannus, Johannes | Johannis Hartmanni … Praxis chymiatrica | Moguntiae 1647 | HH.V.15 |
| Hellmund, Egidius Günther | Signologia christiana, oder christliche Zeichen-Lehre, in welcher sowohl von Zeichen und Wundern | Ibstein 1742 | L.VIII.28 |
| Jugel, Johann Gottfried | Sehr geheim gehaltene, und nunmehro frey entdeckte experimentirte Kunst-Stücke | Zittau – Leipzig 1763 | I.IX.29-30 |
| Kellner, David | Praxis metallica curiosa, oder curieus-angestellt und experimentirte Schmeltz-Proben, so bissher alls grosse Arcana … geheim gehalten worden | Nordhausen 1701 | HH.VIII.12 |
| Kirchweger, Anton Johann | Aureae Catenae Homeri III. Theil De transmutatione metallorum, oder eine Beschreibung von den Tincturen, wie solche auss allen Ertzen, Metallen können zubereitet und dadurch die geringere Metallen und Edelgesteine in bessere verwandelt werden | Franckfurth – Leipzig 1727 | Y.I.24/1 |
| Manget, Jean-Jacques | Bibliotheca chemica curiosa | Genevae 1702 | Sz.U.I.15-16 |
| – | Medicina metallorum, das ist: gründliche Wissenschaft, die geringen Metalle zum reinigen und zu verbessern | Leipzig 1723 | Z.VII.42 |
| Meister, Johann Gottfried | Curiose historische Nachricht von Verwandlung der geringen Metallen in Bessere zu Ergötzung der Gold-Begierigen Laboranten | Frankfurt – Leipzig 1726 | Y.I.24/2 |
| Miscellanea curiosa, sive ephemeridum medico-physicarum Germanicarum Academiae naturae curiosorum decurae II. Continens celeberrimum virorum, tum medicorum, tum aliorum eruditorum in Germania et extra Eam observationes medicas, physicas, chymicas nec non mathematicas | Norimbergae | Sz.X.III.9-10 | |
| Museum hermeticum reformatum et amplificatum | Francofurti – Lipsiae 1749 | O.V.2 | |
| Neithold, Johann Erhard | Aureum vellus, oder Guldenes Vliess | Franckfurt am Mayn 1731 | X.II.18 |
| Oehmen, Johann August – Kaim, Johann Sebastian | Medicamenta selecta, oder medizinische Fama vom philosophischen Gold-Pulver und orientalischen Gesundheits-Balsam | Steyr 1744 | OO.IV.15/1 |
| Respour, P. M | Besondere Versuche von Mineral-Geist zur Auflösung und Verwandlung derer Metallen | Dresden – Leipzig 1743 | II.V.33 |
| Sala, Angelo | Processus Angeli Salae … de auro potabili, novo paucisque adhuc cognito: cui quidam alii ex Basilii Valentini, Josephi Quercetani, Portae, et aliorum scriptis excerpti | Argentorati 1631 | HH.VIII.21/5 |
| Schröder, Wilhelm | Fürstliche Schatz- und Rent-Cammer nebst seinem Tractat von Goldmachen wie auch von ministrissimo oder Ober-Staats-Bedienten | Leipzig – Königsberg 1737 | R.IX.30/1 |
| Welling, Georg | Opus mago-cabbalisticum et theosophicum, darinnen der Ursprung, Natur, Eigenschaften und Gebrauch des Saltzes, Schwefels und Mercurii, in drey Theilen beschrieben | Franckfurt – Leipzig 1760 | Sz.X.VI.9 |
| Wirdig, Sebastian | Nova medicina spirituum: curiosa scientia et doctrina, unanimiter hucusque neglecta | Hamburg 1688 | X.XIII.21 |
| Zimara, Marcus Antonius | Magische Artzney-Kunst, darinnen enthalten ein gantz neuer überaus reicher Schatz verschiedener magisch-naturgemässer Geheimnisse | Franckfurt 1685 | II.VI.26 |
Felhasznált irodalom
| A fizika kultúrtörténetéből | Johann Rudolf Glauber: Opera Chymica (részlet). In: A fizika kultúrtörténetéből. Válogatás Simonyi Károly cikkeiből. [2018.09.03.] |
| A Tudományos gondolkodás története – A tudományos kémia kialakulásának kezdetei 2000 | A tudományos kémia kialakulásának kezdetei. In: A tudományos gondolkodás története. Előadások a természettudományok és a matematika történetéből az ókortól a XIX. századig. (Szerk.: Ropolyi László, Szegedi Péter) Bp. 2000. [2018.09.03.] |
| Farkas 2001 | Farkas Attila Márton: Az alkímia eredete és misztériuma. Bp. 2001. |
| Filp 2010 | Filp Csaba: Ispo Facto Vanitas. Adalékok egy Willem Claesz Heda festményhez. DLA értekezés. Bp. 2010. [2018.09.03.] |
| Fónagy 1943 | Fónagy Iván: A mágia és a titkos tudományok története. Bp. 1943. |
| Guénon 2008 | Guénon, René: A modern világ válsága. Szakrális és profán tudomány. [2018.09.03.] |
| Ifjúságot Képző ismeretek-tára 1840 | Ifjúságot Képző ismeretek-tára. Bécsben. 1840. |
| Közhasznu Esmeretek Tára 1831 | Közhasznu Esmeretek Tára. Első kötet. Pesten. 1831. |
| Medicina renata. Reneszánsz orvostörténeti szöveggyűjtemény 2009 | Medicina renata. Reneszánsz orvostörténeti szöveggyűjtemény. Bp. 2009. [2018.09.03.] |
| Nummedal 2013 | Nummedal, Tara: Alchemy and Religion in Christian Europe. In: Ambix. Vol. 60 (2013/4). pp. 311-322. |
| Preisendanz 1931 | Preisendanz, Karl: Papyri Graecae Magicae. Vol 2. Lepzig, 1974. |
| Szabadváry 1998 | Szabadváry Ferenc: A kémia eredete és tárgya. Bp. 1998. [2018.09.03.] |
| Szathmáry 1986 | Szathmáry László: A magyar alkémisták. Bp. 1986. |
| Walsham 2008 | Walsham, Alexandra: The Reformation And ‘The Disenchantment Of The World’ Reassessed. In: The Historical Journal. Vol. 51(2008/2). pp. 497-528. |
[1] Farkas 2001, 8.
[2] Közhasznu Esmeretek Tára 1831, 130.
[3] Farkas 2001, 9.
[4] Farkas 2001, 20.
[5] Nummedal 2013, 311.
[6] Az egyiptomiak ismereteit Hermes Trismegistos foglalta össze 36 525 könyvben, aki az alkímiát hermetikus tudománynak nevezte.
[7] Farkas 2001, 38-39.
[8] Farkas 2001, 41.
[9] Fónagy 1943, 181.
[10] Szathmáry 1986, 16.
[11] Preisendanz 1931, 71.
[12] Farkas 2001, 29.
[13] Guénon 2008.
[14] Walsham 2008, 523.
[15] Az okkult tudományokban a „tudós” bír hatalommal a természet egyes elemei közötti erőkkel és képes is felhasználni azokat. Azonban mivel ezek az erők jellegüknél fogva titkosak ezért az ember nem képes a puszta intellektusa révén felfedezni azokat; isteni kinyilatkoztatásra van szüksége. Ebből következik, hogy a tudomány maga is misztérium, a tudomány művelése pedig ennek a misztériumnak az átadása. Így siklik át, szinte észrevétlenül az intellektuális kutatást alkalmazó tudomány a vallás és mágia területére. Szathmáry 1986, 15-16.
[16] A Tudományos gondolkodás története – A tudományos kémia kialakulásának kezdetei 2000. [2018.09.03.]
[17] Ifjúságot Képző ismeretek-tára 1840, 43-44.
[18] Közhasznu Esmeretek Tára 1831, 132.
[19] Szabadváry 1998, 20.
[20] A fizika kultúrtörténetéből: Johann Rudolf Glauber: Opera Chymica (részlet) [2018.09.03.]
[21] Az alkímiában a tűz szinonimája.
[22] Medicina renata. Reneszánsz orvostörténeti szöveggyűjtemény 2009. [2018.09.03.]
[23] Farkas 2001, 41.
[24] Filp 2010, 23.