Skip to content

50 éves a pécsi közgazdászképzés

A PTE Közgazdaságtudományi Kar 2020-ban ünnepeli fél évszázados fennállását. A jubileumhoz kapcsolódóan több rendezvényt is szervez a kar, köztük egy az intézmény történetét bemutató kiállítást is, amely osztályunk közreműködésével készült. Ebből ad egy kis ízelítőt a következő blogbejegyzés.

1. kép. Pécs. M. Kir. Erzsébet Tud. Egyetem Központi épület. Képeslap, 1934 előtt

Közgazdasági képzés az Erzsébet Tudományegyetemen (1923–1947)

A pécsi közgazdászképzés előzményei a két világháború közötti Erzsébet Tudományegyetem időszakáig nyúlnak vissza. Bár a tudományágnak önálló kara ekkor még nem volt, a Jog- és Államtudományi Karon hirdettek közgazdaságtani témájú kurzusokat. (Önálló Közgazdaságtudományi Karral ebben az időben csak a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem rendelkezett.) Kezdetben (még a pozsonyi időszakban) az 1917/18-as tanévben Mihállfy Ernő Közgazdaságtan és pénzügytan címmel tartott előadást, a későbbi tanévekben pedig Abay Neubauer Gyula, Kislégi Nagy Dénes, Vasváry Ferenc és Surányi-Unger Tivadar tanítottak olyan tárgyakat, mint Az államhitel, A modern nagyvállalat, A kapitalizmus vagy a Nemzetgazdaságtan.

1945 után az egyetemet fokozatosan az államszocializmus igényeinek megfelelően alakították át. Nevét 1947-ben Pécsi Tudományegyetemre változtatták. Számos oktatót, köztük Abay Neubauer Gyulát is kényszernyugdíjazták. A Bölcsészettudományi Kar 1940-es Kolozsvárra helyezését követően háromkarúvá vált intézményt pedig tovább darabolták. 1950-ben felszámolták a Sopronban működő Evangélikus Hittudományi Kart. Az Orvostudományi Kar 1951 januárjától Pécsi Orvostudományi Egyetem néven önállósult. Az egykarúvá vált Pécsi Tudományegyetemen csak az Állam- és Jogtudományi Kar működött.

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar (1947–1970/1975-1982)

Az 1960-as években megnövekedett a kereslet a közgazdászok iránt, ezért 1965-ben Pécsi Tudományegyetem keretén belül létrehozták a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem konzultációs központját, amely esti egyetemként működött. 1970-ben alakult meg a budapesti egyetem Pécsi Kihelyezett Nappali Tagozata, amelynek a vállalati munkahelyek betöltésére alkalmas közgazdászok képzése mellet feladata volt a tudományos kutatómunka végzése is. Az új intézményt Hoóz István, az Állam- és Jogtudományi Kar Statisztikai Tanszékének vezetője szervezte meg és irányította. Az indulást a jogi kar szervezeti egységeivel, infrastruktúrájával és oktatói munkával egyaránt támogatta, mert a képzési profil fejlesztésével stabilizálni tudták az egyetem helyzetét. A cél ekkor egy társadalomtudományi egyetem megvalósítása volt. A kihelyezett tagozat tanszékcsoportjai a Közgazdaságtan Tanszékcsoport, a Vállalatgazdaságtani Tanszékcsoport, a Piacszervezési Tanszékcsoport, a Módszertani Tanszékcsoport és az Idegen Nyelvi Tanszékcsoport voltak. Az első végzett évfolyam diplomáit 1974. november 14-én adták át.

A kihelyezett tagozat 1975-ben levált a budapesti egyetemről és ezzel megalakult a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara. A kétkarúvá vált egyetem első ünnepélyes tanévnyitóját 1975. szeptember 27-én tartották meg. A kar első dékánja Takács Béla egyetemi docens volt. 1976-ban új szakosítási rendet kellett bevezetni a karon, melynek célja az egységes új alap- és szakképzés megteremtése volt. Három szak indult ekkor az egyetemen: ipari tervező-szervező, áruforgalmi és mezőgazdasági szak. Az esti tagozatos képzést az 1976/77-es tanévtől vezették be, a következő tanévtől pedig külföldi hallgatók is tanulhattak a karon.

Az alapítás, mint láthatjuk, nem egyszerre történt, hanem egy hosszabb folyamat eredménye volt. Kezdő dátumnak lehetne akár 1965-öt, az esti tagozat indítását, vagy 1975-öt, az önálló kar létrejöttét is tekinteni. A kari emlékezet azonban 1970-et jelölte ki az alapítás évének, amikor 103 elsőéves hallgató kezdhette meg tanulmányait Pécsett. Az oktatás alapjait ugyanis ekkor rakták le az „alapító atyák”, és az önálló karrá alakulás már nem jelentett nagyobb strukturális változást.

Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar (1982–2000)

1982-ben a Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Tanárképző Főiskola egyesülésével létrejött a Janus Pannonius Tudományegyetem. A Közgazdaságtudományi Karon Papp László dékánsága alatt elindult a levelező képzés. Az oktatásban csökkent a specializáció szerepe, és az általánosabb közgazdaságtani tárgyak kerültek előtérbe. Zeller Gyula dékánsága alatt, 1990-ben a korábbi egyszintű képzést felváltotta a 3+2 éves képzés, amelyben az első három év főiskolai a következő két év elvégzése pedig egyetemi szintű képesítést adott. A rendszerváltozás idején az adórendszer változásai, a kettős bankrendszer kialakítása és a piacgazdaságba való átmenet új képzési feladatokat jelentettek. A kétszintű, Bsc-MsC-képzés Vörös József dékánsága alatt alakult ki teljesen. A Master of Business Administration képzés az 1992/93-as tanévtől, a doktori képzés pedig az 1994/95-ös tanévtől indult el a karon.

A kar első akkreditációja 1995/1996-os tanévben zajlott, amely kiváló minősítéssel zárult. Az 1990-es években gyümölcsöző együttműködést sikerült kialakítani az Ohioi Egyetemmel, a Middlesex Egyetemmel, valamint a Harvard Egyetemmel. 1996-tól működik a Middlesex University Business School által validált, angol nyelvű (BA majd MSc) program. 1999-ben életbe lépett a kreditrendszer.

Rekettye Gábor és Farkas Ferenc dékáni működése idején a kiteljesedtek a kedvező változások. A tanszékek struktúrája ekkor a következőképpen alakult: az Agrár- és Környezetgazdaságtan Tanszék vezetője Sántha Attila volt, a Gazdaságelméleti Tanszék Oroszi Sándor, a Gazdaságtörténeti Tanszék Tóth Tibor, a Gazdasági Informatikai Tanszék Dobay Péter, a Gazdaságmatematikai Tanszék Komlósi Sándor, a Statisztikai és Demográfiai Tanszék Hoóz István, a Marketing Tanszék Rekettye Gábor, az Idegen Nyelvi Tanszék Zágony Rudolf, a Számviteli Tanszék Papp László, az Ipargazdaságtani Tanszék Hoványi Gábor, a Vállalati Gazdaságtan Tanszék pedig László Gyula irányítása alatt működött.

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar (2000–2018/2020)

2000-ben Janus Pannonius Tudományegyetem, a Pécsi Orvostudományi Egyetem és a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola egyesülésével létrejött az egységes Pécsi Tudományegyetem.

2001 októberében elfogadták a kar Intézményfejlesztési és Megvalósítási Tervét. Ugyanebben az évben valósult meg a Pécs-Hagen kettős diploma program távoktatási formában német nyelven. Fontos fejlesztés volt a kar történetében a 2003-ban befejeződött épületrekonstrukció, amelynek során modern hallgatói tereket alakítottak ki a Rákóczi úti épületben. Ekkor nyílt meg a PTE Állam- és Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Kari Könyvtára is, mint a két kar közös könyvtára. 2007-ben, majd 2014-ben is kiváló minősítéssel zárult a kari akkreditáció. 2010-ben a kar megünnepelte a közgazdászképzés pécsi indulásának 40 éves évfordulóját. Az oktatói és hallgatói igényeket szem előtt tartva 2016-ban, majd 2020-ban újabb rekonstrukción esett át az épület. 2019-ben a kar sikeresen megszervezte és lebonyolította az OTDK Közgazdaságtudományi Szekcióját, melyen több mint 900 regisztrált résztvevő volt jelen. 2020-ban a Kar BSc in Business Administration and Management (gazdálkodás és menedzsment angol nyelvű alapképzés) programja EFMD EPAS nemzetközi programakkreditációt szerzett. Ez a vezető nemzetközi minőségértékelő rendszer az üzleti képzések legalaposabb, legátfogóbb programakkreditációja. Megszerzésével a PTE KTK a nemzetközi elitbe került, Magyarországon a második intézmény, de Közép-Európában is az elsők egyike a nem fővárosi intézmények körében.

Diákélet

A hallgatók száma a kar története során folyamatosan emelkedett. 1970-ben 103 fő iratkozott be az újonnan induló nappali tagozatos képzésre. A hallgatók száma 1980-ban már 411 fő volt, a kilencvenes évek elején 700 fő felett, a kilencvenes évek közepén pedig már 1000 fő felett alakult. Az tízkarú egyetemem keretein belül, 2000 után már meghaladta az 1500 főt a nappalisok száma.

A hallgatók elhelyezését kezdetben a Pécs-Vasason, egy egykori munkásszállón oldották meg. Később a Bányaipari Technikum kollégiumának egy részét is átengedték a karnak, majd a hallgatói létszám emelkedésével a Baranya Megyei Építőipari Vállalat épületét alakították kollégiummá, amelyet Madách Utcai Kollégiumként ismerünk. A jogász- és közgazdász hallgatók elhelyezését szolgáló Szalay László Kollégium végül 1984 szeptemberében nyílt meg, amely lényegesen javította a hallgatók lakhatási körülményeit.

A hallgatók rendszeresen kivették részüket a hagyományos egyetemi rendezvények szervezésében, mint az egyetemi napok, a gólyatábor és a gólyabál, amelyek a hallgatói lét szerves részei voltak. A kar hallgatóira ezen kívül jellemző volt, hogy gyakran vettek részt projekt munkákban, és nagy számban használták ki a külföldi ösztöndíjak adta lehetőségeket.

A kar életét végigkísérték a különböző diáklapok. A 70-es és 80-as évek pécsi diáklapjának a Glosszátornak, szerzői között több közgazdász hallgatók hallgatót is találunk. A Közgazéta, a JPTE Közgazdaságtudományi Kar belső információs kiadványa 1985 és 1988 között jelent meg. A címlapokat gyakran kézzel rajzolták, a lapokat pedig stencilgépen sokszorosították. Az 1980-as évek végén a Koli-Hír a 1990-es évek elején pedig az Ászok című diáklap tudósított a közgazdász hallgatók kollégiumi életéről. A PTE Közgazdaságtudományi Karának jelenlegi lapja, a Fészek 1994-től kezdve jelenik meg, amely 2006-ban és 2007-ben is elnyerte az „Év Diákújságja” kitüntetést.

Tudományos tevékenység

A kari kiadványok jelentős része az oktatói munkához kapcsolódó egyetemi jegyzet. Kiadásuk már az alapítás évében 1970-ben elkezdődött, amelyek abban az időben a frissen létrehozott kar oktatási rendszerének igényeihez alkalmazkodtak. A kar oktatói azóta is folyamatosan adják ki a tananyagként szolgáló közgazdaságtudományi témájú monográfiáikat.

1977 tavaszán első ízben vidéki közgazdaságtudományi felsőoktatási intézményként a kar rendezte meg az OTDK-t. A konferencián bemutatott 119 dolgozatból 20-at a kar hallgatói készítettek, amellyel 2 fődíjat és 12 különdíjat nyertek el. A későbbiekben 1995-ben és 2019-ben is kar adott otthont az OTDK Közgazdaságtudományi Szekciójának. A karon rendezett konferenciák kötetei mellett jó néhány emlékkötetet is napvilágot látott, többek között Zinhober Ferenc, Zeller Gyula és Bélyácz Iván tiszteletére.

A karhoz kötődő tudományos folyóiratok a Marketing & Menedzsment és a Szigma. A Marketing & Menedzsment című folyóirat elődjét első ízben 1967-ben adta ki az Országos Piackutató Intézet Marketing-Piackutatás címen. 1995-től a folyóirat Marketing & Menedzsment címen jelenik meg, először a GfK Hungária és a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara közös szerkesztésében, majd 2012-től a PTE KTK gondozásában. A Szigma, Matematikai-közgazdasági folyóirat olyan gazdaságtudományi kutatásoknak ad otthont, amelyek kvantitatív módszereket is használva igyekeznek összefüggéseket, törvényszerűségeket találni köz- és vállalatgazdaságtani jelenségek között. A lap főszerkesztője, Bessenyei István, a Közgazdaságtan és Ökonometria Intézet munkatársa.

A kiállítás 2021 tavaszáig lesz látható a KTK épületében az első és a második emeleti lépcsőfordulóban. Ajánljuk továbbá a kar történetét a munkatársak személyes visszaemlékezései alapján bemutató riportfilmet a kar youtube-csatornáján.


Felhasznált irodalom:

Balassa László – Hoóz István – Rekettye Gábor – Takács Béla – Sonnevend Péter: Közgazdaságtudományi Kar jubileumi kiadvány. Pécs, JPTE KTK, 1995.
Fedeles Tamás – Lengvári István – Pohánka Éva – Polyák Petra: A pécsi felsőoktatás évszázadai. Pécs, 2012.
Fojtik János (szerk.): „Docendo discimus” a múltból tanulunk, a jövőnek tanítunk. 1970-2005. Pécs, PTE KTK, [2005.]
Visszatekintés. Az egyetemi szintű közgazdászképzés 19 esztendeje Pécsett. 1970–1989. Pécs, JPTE KTK, 1989.

A bejegyzésben szereplő fotók, fényképek és képeslapok a Pécsi Tudományegyetem Történeti Gyűjtemények Osztályának Egyetemtörténeti Gyűjteményéből származnak.

További bejegyzéseink

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *