Skip to content

Maurinum

A Szent Mór Kollégium (Maurinum) építésének története

Blogunk előző részében a Szent Mór Kollégium alapkőletételi ünnepségének eseményeit elevenítettük fel, ebben a részben pedig a Maurinum építésének történetét mutatjuk be.

Az építkezés megkezdésekor, 1928-ban 550 ezer pengő állt rendelkezésre. Az egyesület vagyona 1928 januárjában 331.803 pengő volt, melyet két pécsi takarékpénztárban helyeztek el. A város közgyűlése ezt az összeget 100 ezer pengővel egészítette ki. Klebelsberg Kuno közbenjárására a korábbi 200 ezer pengős állami támogatás mellé még 100 ezer pengőt engedélyeztek a kollégium létesítésére. Kornfeld Móric báró pedig ígéretet tett arra, hogy az építkezés megkezdésekor azonnal 18.400 pengőt ad a nemes célra. Ehhez járult még az alapítványokból részletekben befolyó összeg, mely 65.000 pengő volt. Természetesen nagy segítség volt a város által adományozott telek is, melyet szintén 65.000 pengőre értékeltek. A szobák berendezési költségeit 400 pengőre becsülték, az összeget felajánlásokból, támogatásokból kívánták előteremteni. [1]

Read More »A Szent Mór Kollégium (Maurinum) építésének története

Húsvéti lelkigyakorlatok a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Szent Mór Kollégiumában

A Szent Mór Kollégium étterme

A Szent Mór Kollégium rövid története [1] A Szent Mór Kollégium, vagy más elnevezéssel Maurinum, egy alapítványi kollégiumi intézmény volt, amely a pécsi Erzsébet Tudományegyetem katolikus bölcsész-, jogász- és orvostanhallgatói… Read More »Húsvéti lelkigyakorlatok a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Szent Mór Kollégiumában