A fogászattörténeti kiállításnak 2008. szeptember 2-tól december 31-ig a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára adott otthont, az udvarában álló Virágházban. A bemutatott anyag a Pécsi Tudományegyetem Orvostörténeti Múzeumának és Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának relikviáiból, műtárgyaiból, valamint budapesti és pécsi magángyűjtők (Dr. Katona József, Dr. Kollár Lajos, Simon Józsefné, Varga György) fogászati gyűjteményeiből tevődött össze. A könyvek a Pécsi Tudományegyetem Pekár Mihály Orvosi- és Élettudományi Szakkönyvtárának Tóth Lajos könyvtárából, a Pécsi Tudományegyetem Klimo Könyvtárából, valamint a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár állományából kerültek a kiállításba. Bejegyzésünkben ennek a kiállításnak a gazdag anyagát kívánjuk feleleveníteni és frissíteni virtuális módon.
A kiállítás témája a magyar fogászat és fogászati képzés történetének tematikus bemutatása volt. Többek között a magyar fogászat fejlődésének főbb csomópontjait, fejlődési irányait, jeles személyiségeit, iskolaalapító professzorait kívánta ismertetni. A középkori foghúzási módoktól a 19-20. században megjelenő ma is használatos eljárásokat, fogászati műszereket, alapanyagokat , valamint a magyar fogászat legjelesebb művelőinek életútját, a magyar fogászati képzésben és tudományosságban betöltött szerepüket tárta a látogatók elé.
A kiállításban az iskolafogászat, szájápolás, fogápolás témaköre is bemutatásra került, valamint a fog- és szájápoló készítmények alapanyagainak, a népi gyógyászatban használt gyógynövényeknek, a 19. század néhány érdekes e témában született ismeretterjesztő művének, valamint reklámanyagoknak a tematikájára is kitért. A kiállításon belül kiemelt helyet kapott a pécsi fogászat, ezen belül a pécsi egyetemeken folyó fogászképzés, valamint a klinika története.
A kiállítást Deák Máté és Dezső Krisztina rendezte.
Fogorvosok a 19. századi Magyarországon
A korszakban működő fogorvosokról elsősorban a címjegyzékekből szerezhetünk értesülést, de gyakran nem pontosak ezek az adatok, mivel a jegyzékek adatai meglehetősen hiányosak. A kiegyezést követő időszakban a Pest-Budán praktizáló fogorvosok száma 10-15 fő körül változott. Vidéken az 1859-es orvosi-statisztika mindössze nyolc fogorvost sorol fel.
Az 1870-es évektől szaporodnak meg az adatok, Oláh Gyula Magyarország egészségügyi statisztikája című művében , és Pettermann Zahnärztliches Almanachjában már 14 vidéki fogorvost sorol fel. Miskolcon, Temesváron, Kolozsváron, Pozsonyban és Nagyszebenben két; Brassóban, Aradon, Kassán és Szombathelyen egy-egy fogorvos működött ebben az időszakban. Az 1881-es címjegyzékben már 27 budapesti fogorvos szerepel, vidéken 19 letelepedett fogorvos működött. A vidéki rossz fogorvosi ellátottságon az utazó fogorvosok tudtak enyhíteni.
1890-re már 107 fogorvos telepedett meg az országban, ezek között 54 orvostudor, 22 sebész-fogászmester és honosított oklevelű fogorvos volt, 31 pedig csak mellékesen foglalkozott fogászattal. A fogorvosok száma a századforduló tájékán nő meg ugrásszerűen, megnégyszereződik a számuk az 1880-as évekhez képest. A falvakban is volt már néhol fogorvos, de néhány olyan nagyobb város, mint Veszprém, Esztergom vagy Nagykanizsa nélkülözték az állandó fogorvost.
Fogorvosi hirdetések
Leggyakrabban a vándorrendelést folytató fogorvosok hirdettek.
Cohn Lipót Frigyes Szegeden megjelent hirdetése átfogó képet ad fogorvosi tevékenységéről.
Uj módszerénti fogak
A cs. Kir. Kiz. Szab. Újonnan javitott rugónélküli mesterséges sorfogak arany, platina- és zománcalapokon foglalva, nemkülönben mindennemű egyes fogak és egész fogsorok ércalap nélkül (amerikai legújabb és célszerűbb módszer), melyek egészség tekintetében kitűnő előnyök mellett a könynüség, bűznélküliség, természeti hasonlatosság és számos évi tartossággal is bírnak, és az arcvonalmak szabályosságának előidézése mellett rágásnál és beszélésnél a legkitűnőbb szolgálatot teszik, alólírt által rövid itt-tartózkodása alatt készittetnek, és fájdalom nélkül beillesztetnek.
Továbbá ajánlja magát mindennemű a fogászatba vágó műtétetek, száj- és fogbajok gyógyítására.
Cohn Lipót Frigyes
Orvostudor és gyakorló fogorvos PestrőlSzemélyesen értekezhetni vele naponkint 9-től 5-óráig a 7 Választó szállodában, 4. sz. a. szobában.” [1]
Huszár György: A magyar fogászat története. Budapest: Országos Orvostörténeti Könyvtár 1965. 117. p.
Kolozsvári hirdetésében fogtömést (melyek aranyból vagy amalgámmal készültek), foghúzást (melyet altatásban is végez), szájszagosság, ínysipoly, ínyfekély, ínysüly gyógyítását vállalja. Természetesen műfogsorokat, porcelánfogakat is ajánl.
1870-ben megjelent Fogorvosi vezér vonal című művének valódi célja szintén a hírverés volt, melyben felhívja a figyelmet az általa már használt kaucsukfogsorokra. Feltünteti a szerző rendelőjének helyét, rendelésének idejét, szól az általa gyártott fogtisztítószer előnyeiről is. [2]
Hasonló céllal készültek Bikafalvi Máthé Domokos (1840-1890) brossúrái is. A Népszerű fogorvos (1875), valamint A legszükségesebb tudnivalók a fogak és a száj ápolásáról (1876, 1885, 1897), Der populäre Zahnarzt (1885) írásai a fogak ápolásán kívül röviden szólnak a konzerváló fogászat legújabb eredményeiről is. A legszükségesebb tudnivalók a fogak és a száj ápolásáról című művében statisztikát közöl addigi tevékenységéről is, ebből kiderül, hogy szinte az egész országot beutazta, sok vidéki városba többször is visszatért. Könyvének végén hosszú hirdetésben ajánlja magát és az általa készített fogápolási termékeket:
A „Rubin”-fogpor és „Rubin” Szájesszencia
cs. és kir, udvari fogorvos
Bikafalvi Máthé Domoskos-tóla Ferencz József-rend lovagkeresztese és koronás arany érdemkereszt tulajdonosa stb.
(Specialista fog- és szájbetegségekben)
Budapesten,a legjobb, legkellemesebb és legsikerültebb szer a fogak naponkénti tisztítására, a vérső foghus megerősítésére és az annyira ártalmas fogkő-képződés meggátlására, gyermekek és felnőtteknél.
Ára egy diszes fadoboznak vagy üvegnek használati utasitással 1 frt.”[3]
Bikafalvi Máthé Domokos: A legszükségesebb tudnivalók a fogak és a száj ápolásáról. Budapest: Pfeifer 1885. 92. p.
Fogápolási termékeinek hirdetése mellett természetesen fogorvosi szolgálatait is a nagyközönség figyelmébe ajánlja, melyhez részletes árjegyzéket is csatolt:
1. Fogakat tesz be angol vagy amerikai emailból, fájdalom okozása nélkül. Egész fogsorokat készít, melyek légnyomás által szilárdúl tartanak, szépek, meglepően természetesek és minden használatnak teljesen megfelelnek. Készít műfoghúst emailból, vulkanitból vagy celluloidból mű-fogak alkalmazása végett, valamint mesterséges szájpadlást (obturateur) és nyelvcsapot (uvula).
2. Tisztít fogkővel megrakodott fogakat; ferde fogakat lehetőleg helyreigazít, a fog szilárdságának és egészségének veszélyeztetése nélkül.
3. A leghevesebb ideges fogfájdalmakat is gyorsan csillapítja. Cariosus (odvas) fogakat plombál amerikai kristályarannyal vagy más tartós anyaggal, a mi által a fogak ismét hosszú időre teljesen használhatókká válnak. Nemes fémű plombokért sok évig kezeskedik.
4. Ki nem igazítható fogakat és gyökereket fájdalmat nem okozó úton, a kéjgáz néhány másodpercznyi alkalmazása mellett eltávolít (a mely műtét bármely korúaknál, szív- és tüdőbajban szenvedőknél is, a mikor aether és chloroform veszélyes lenne véghezvihető).
5. Kihúzott fogakat visszahelyez (replantatio), esetleg más szájba átültet (trasplantatio).
6. Szájbajokat alaposan gyógyít.”[4]
Bikafalvi Máthé Domokos: A legszükségesebb tudnivalók a fogak és a száj ápolásáról. Budapest: Pfeifer 1885. 93. p.
A pesti fogászati tanszék felállítása
A fogászat, mint szaktudomány a 19. század közepétől alakult ki. Ennek első jele az volt, hogy elsőként, mint nem kötelező tárgyat vezették be az egyetemek orvosi karain. Németországban, a Würzburgi egyetemen C. J. Ringelmann (1776-1854) 1803-tól oktatta a fogászatot. Bécsben Carabelli, majd utóda Heider Moritz 1821-től rendkívüli tárgyként tanította.
A pesti egyetemen a fogászati rendkívüli tanszéket, nagyon korán, már 1844-ben felállítják. A fogászat egyetemi oktatásának első kezdeményezője a fogorvos családból származó Turnovszky Frigyes volt. Turnovszky 1841-ben kérvényezi, hogy nevezzék ki a fogászat professzorává, majd 1842-ben rendkívüli tanárságát kérte. Kérvényeit elutasítják, mivel az indoklás szerint nem látják igazoltnak felkészültségét.
A fogászati egyetemi oktatás megvalósítása végül Nedelko Döme érdeme lett, aki 1844-ben a fogászat egyetemi, fizetés és cím nélküli oktatására kapott jogot. A fogászati tanszék felállítás nagy visszhangot váltott ki az orvosi sajtóban is. Az Orvosi Tár hírrovatában 1844-ben e szavakkal ünneplik az eseményt: „Hivatalba igtatások. Dr. Nedelko pedig f. hó 15-én igtatott szokott ünnepélyességgel a fogászati tanszékbe, s ezek szerint ezen szaktudományt sem leendnek többé kénytelenek orvos-sebésznövendékeink a külföldön tanulni.” [5]
Az Orvosi Tár közli a székfoglaló beszédet is, melyet Nedelko a fogászat szükségéről és hasznáról tartott. Beszédében a fogászatot a mesterség szintjéről tudományággá kívánja emelni, amikor azt mondja:
A fogorvosság nemcsak mesterség, hanem egyszersmind az orvostan egyik tudományos ága… Átlátták ezen állításom igazságát legújabb időkben többen, kik között az igen érdemes s így méltán híres Carabelli György bécsi tanár, éles elméjével s kitartó szorgalmával a fogművészetet jelen tudományos álláspontjára emelte…Reménylem, hogy jövendő tanítványaim kedves hazám szép reményei! az említett elveket s tanokat sajátjukká téve, a fogművészetet hazánkban is azon álláspontra emelendik, mely azt méltán illeti, t. i. az okszeres gyógytan egyik kiegészítő részévé, s azt okszerűleg és szorgalmasan gyakorolva, sok szenvedőnek hálakönnyeit fogják legszebb jutalmuk zálogául tekinthetni, kik most egyébiránt, leginkább a vidéken, borbélyoknak és tudatlanoknak kénytelenek martalékul esni. A szenvedőknek nyújtott ezen segély s az abból származó gyógygyakorlat ismét visszahatólag a tudomány emelésére is fog szolgálni; miért reménylenem szabad, hogy a gyógytan ezen ága is az orvostudorok kezeibe jutand…” [6]
Salamon Henrik: A magyar stomatologia (fogászat) története a legrégibb időktől napjainkig. Budapest: Magyar Stomatologia Története Kiadóhivatala 1942. 78-79. p.
Nedelko 1844. április 15-én kezdte meg előadásait. Tanmegbizatása a fogak bonctanára és extractiójára vonatkozott. De tanítási tervéből kiderül, hogy a fogak anatómiájával, élettanával, patológiájával, gyógykezelésével, a fogászati beavatkozások és a fogászati technikák ismertetésével is foglalkozott. Hattyassy Lajos személyes visszaemlékezései szerint Nedelko
„majdnem minden évben, félévenkint heti két órás tantárgyban adta elő a fogászatot, legtöbbnyire a Hatvani utcában levő orvosegyetemi épület bonctani tantermében, ritkán saját lakásán tartotta előadásait, melynek tárgyát a fogak bonctana, a fogzás, a fogak betegségei, de kiváltképp az extractio műtéte képezte. Szólt még néha a fogkövek eltávolításáról s felemlítette azon eseteket, midőn a hiányzó fognak műfogakkal való pótlása javalva van. Előadásai a régibb fogászat keretében maradtak, s majdnem kizárólagosan elméletiek voltak…Magángyakorlatában az akkori viszonyok mérve szerint a fogtömést, valamint a műfogászatot is kultiválta, azonban a conservativ fogászatból, valamint a technológiából rendszeres oktatást nem adott. Ezen tanítási viszonyoknak tudható be, hogy tanítványainak száma 5-20 között ingadozott s átlag évenkint 10 beiratkozott hallgatója volt, s így összes, 36 évre terjedő tanári működése alatt mintegy 400 hallgatót részesített fogászati oktatásban…”[7]
Huszár György: A magyar fogászat története. Budapest: Országos Orvostörténeti Könyvtár 1965. 97. p.
Nedelko előadásaival kapcsolatban járóbeteg-rendelést tartott fenn száj- és fogbetegek számára. Ez a rendelés a későbbi Fogászati Intézet elődjének tekinthető. Közvetlenül a fogászati tanszék felállítása után Pfeffermann Péter kérvényt nyújtott be az orvosi karhoz, melyben a fogászat technikai részének oktatását szerette volna megkapni, de kérvényét elutasítják. 1866-ban kap ismét egy fogorvos magántanári címet, Barna Ignác, aki nemcsak a magyar orvostörténelembe, hanem szépirodalomba is beírta nevét, lévén a latin költők értő műfordítója. Egyetemi előadásait lakásán tartotta, s a beteganyagot az a poliklinika szolgáltatta, amelyet e célra alapított. 1871-ben megjelent könyve a Fogászat, szintén az oktatást szolgálta.
Orvosi Tár (1831-1859)
Az első önálló orvosi szakfolyóirat, az Orvosi Tár 1831-ben indult. Alapítása Bugát Pál és Toldy (Schedel) Ferenc nevéhez fűződik. A folyóirat havonta 96 oldal terjedelemben jelent meg. 1833-ban megszűnt, majd 1838-tól jelent meg ismét, Flór Ferenc szerkesztésében. Az első években elsősorban külföldi lapok mintáit követik, a közlemények nagy része is fordítás, külföldi cikkek tömörítése. Az cikkek témája az új diagnosztikus eljárások, terápiák, közegészségügyi kérdések, járványügy. A folyóirat minden egészségügyre vonatkozó törvényt, rendelkezést is közzétett, tudósított az orvosképzésben és a tudományos körökben lezajlott fontosabb eseményekről. Az Orvosi Tár másik fő feladatának a magyar orvosi szaknyelv megalkotását és terjesztését tekintette.
Már az Orvosi Tár első évfolyamaiban is találhatunk fogászati vonatkozású közleményt. Pólya József A vízrák [8] című cikkében leírja a noma tüneteit és kóroktanával is foglalkozik. Jacobei János a Vízrák szerencsés eseteiről, míg Schedel Ferenc Hildebrandt arcfájdalom-ellenes gyógymódjáról ír. Az újonnan indított lap főszerkesztője Flór Ferenc a Hatszori fogzás esetéről számol be 1838-ban. A fogfájás elleni szerekről Perndl Antal, míg a mesterséges kemény íny készítéséről Heksch fogorvos értekezik 1840-ben. Trstyánszky József bakonybéli polgári sebész fogfájás elleni gyurmát közöl. Nágel Emil az 1846-os évfolyamban több fogsebészeti eljárást ismertet. 1847-ben Horváth József Antal számol be elsőként a lap hasábjain az akkor újdonságnak számító guttapercháról. [9]
Új fogászati módszerek és eszközök az 19. század végétől
Érzéstelenítés, narkózis alkalmazása
Wells 1844-ben alkalmazott először N2O-z foghúzáskor, 1863-ban nyílott New Yorkban egy intézet, ahol narkózisban távolították el a fogakat. Az eljárás rövid időn belül Európában is elterjedt. A kéjgáz vagy nevetőgáz előnye az volt a kloroformmal és éterrel szemben, hogy veszélytelenebb volt. [10]
A magyar fogorvok csekély része alkalmazta ezt a módszert. Bikafalvi Máthé Domokos könyvében beszámol arról, hogy ezzel a módszerrel 1022 embert altatott el 1868 és 1874 között. Könyvében felsorakoztat módszerének igazolása végett több bizonyítványt is, melyeknek egy része a Bikafalvi által használt kéjgáz előnyeit ecseteli. Friedlowksy bécsi egyetemi magántanár a következőket írja:
Én ezennel a rajtam tett tapasztalatok után a kéjléggel való kábítást, mint különösen ajánlatost jelentem ki: 1. annak hirtelen beállta és gyors elenyészésze miatt, 2. mert annak utána a szervezet nem támadtatik meg rosszullét vagy hányás által. Itt különösen ki kell emelnem, hogy míg az aetherrel és chlorofórral való kábítás testemet a legborzasztóbb izgalomba hozá, a nélkül, hogy czélhoz vezetett volna, a kéjlég alkalmazása nekem minden előnyöket nyújtott bármely ártalom hiányában. Azon kiterjedt gyakorlat, melynek dr. Máthé úr ez irányban itt örvend, őt, művészetének részemről való további dicsérése nélkül, a legmelegebben ajánlja.” [11]
Bikafalvi Máthé Domokos: A legszükségesebb tudnivalók a fogak és a száj ápolásáról. Budapest: Pfeifer 1885. 79. p.
Abonyi József viszont nem híve az altatásnak:
„Egyes általános betegségeknél azonban (organicus szívbajok-idegbántalmak) kellemetlen incidensek és utóhatások (asphyxia, con vulsio) állhatnak be, sőt az irodalomban légenyélecs okozta több haláleset is van felemlítve. Tekintve azon hátráltató körülményeket, hogy a narcotisálásnál minden esetben a műtőn kívűl még legalább egy-két orvos segédkezésére van szükség, nemkülönben, hogy a légenyélecs előállítása vagy megszerzése költségekkel jár, főleg pedig a fennebbi eshetőségek kellemetlen voltát: az altatás lehetőleg kerülendő és csak kivételes esetekben veendő igénybe.” [12]
Abonyi József: A fogászat és műtéteinek rövid kézikönyve. Budapest: Franklin Társulat 1888. 124. p
A narkózis alkalmazást a fogorvosi gyakorlatból csak a később megjelenő és veszélytelen adrenalintartalmú novocain szorította ki, melyet Alfred Einhorn alkalmazott először 1905-ben.
Fogpótlások
A fogpótlások alaplemeze legtöbbször kaucsukból, néha fémből készült. A kaucsukprotézisek kezdeti hibái, valamint a szabadalom okozta megkötések eleinte gátolták elterjedését. Az 1870-es évekre azonban szinte mindenütt alkalmazzák. A kaucsuk elnevezése eredetileg vulkanit volt. Abonyi József előnyeiről eképp ír:
A kaucsuk hasonlíthatatlanul nagyobb elterjedésnek örvend, mint valamennyi eddig elősorolt hasonló czélra szolgáló anyag együttvéve. Az egyszerű kezelés, a könnyű feldolgozás, a kényelem, a költséges apparatusok nélkülözése és végre az olcsóság az, amely által a legtöbb szakférfiú tetszését megnyerte, oly annyira, hogy mióta ez a mindennapi gyakorlatba be lett vezetve, a többi anyag mondhatni csak kivételkép fordúl elő.” [13]
Abonyi József: A műfogászat rövid kézikönyve. Orvostanhallagatók és gyakorló orvosok számára. Budapest: Dobrowsky és Franke 1892. 43. p
A fogsorok készítésénél a részleges fogsorokat kapcsokkal horgonyozták el; a teljes alsó-felső protézis kedvelt helyben tartó eszköze volt a spirális aranyrugó. Lemezes fogpótlás esetén nem ragaszkodtak a bennlévő gyökerek eltávolításához. Nemesfémből és pótfémekből (pl. Victoria) is készültek lemezek. Platinára égetett, porcelán műínyű és fogú lemezeket nálunk nem gyakran készítettek. Celluloid fogsorokkal is próbálkoztak, de azok nem voltak időtállóak és ezért felhagytak velük. [14]
Lenyomatvételre a szakírók a gipszet tartják a legalkalmasabbnak, de leggyakrabban mégis a Stent’s-masszát használják. Elterjedt volt a hazai előállításű Róna Imre-féle Trilby lenyomatanyag is. [15] Abonyi a következőt írja a lenyomatvételi anyagokról:
„A lenyomatra szolgáló anyagokként régebben a viaszt és guttaperchát használták. Ezekkel azonban nem igen lehetett megfelelő lenyomatot nyerni, mivel a viasz a száj hőmérséke mellett nem keményedik meg annyira, hogy a kivételnél az inpressió alakját híven megtartaná. A guttapercha pedig igen ragadós, azonkivűl a szájból való kivétele után a lehűlése által összehúzódik. Ezek után a Stent, Godiva, Universal compositió s több hasonnevű anyag jött forgalomba, melyekkel csaknem minden esetben eléggé ki lehet jönni.
Valamennyi anyag között leghivebb lenoymat a gypsz által nyerhető s ha az alkalmazásával járó kisebb nehézségektől eltekintünk, melyek némi gyakorlat után ugyis könnyen legyőzhetők, úgy annak minél gyakoribb és elterjedtebb használatára hivnám fel a kartársak figyelmét. A lenyomat tökéletességén kívűl, még hygienicus okokból is igen ajánlatos a gypsz használata. Mert mig a többi lenyomó anyag nemcsak egyszer, hanem többször is lesz használva, s így egy és ugyanazon anyag tényleg számos egyénnek jut a szájába, mely körülmény aesthetikai szempontokon kívül, komolyabb okoknál fogva is igen fontos, mivel ilyen formán a patiens esetleg fertőzéseknek lehet kitéve. A gypsznél azonban ez egyenesen ki van zárva, mert ez az anyag egyszeri alkalmazás után, nem lévén többé használható, ugyis eldobatik, s így esetről esetre új gypszre lesz szükségünk.” [16]
Abonyi József: A műfogászat rövid kézikönyve. Orvostanhallagatók és gyakorló orvosok számára. Budapest: Dobrowsky és Franke 1892. 15-16. p.
A rögzített fogpótlások Magyarországon lassan terjedtek el. A csaposfogakkal rögzített pótlásokat ismerték, de csak ritkán alkalmazták. Az első koronával rögzített hidat Dwinelle készítette 1855-ben. Abonyi könyvében a bridgework kifejezést áthidaló műdarabnak fordítja. Elterjedésének akadályát egy bécsi professzor abban látja, hogy nehéz elkészíteni és költséges. Az első hídpótlásokat Budapesten Dick Arnold fogorvos készítette. Popiel Dénes fogorvos az 1896-os milleniumi kiállításon mint újdonságot mutatta be az új eljárást. [17]
Konzerváló fogászat, protetika, foghúzás új műszerei
A konzerváló fogászat fejlődésében úttörő jelentőségű volt a fúrógép feltalálása és elterjedése. Az első lábbalhajtó fúrógépet az amerikai Morrison (1829-1914) hozta forgalomba 1870-ben. 1885-től már elektromos változata is kapható volt. A készüléket először Breslauer fogorvos mutatta be 1873-ban Berlinben. A Morrison-féle fúgógépet követte rövidesen több hasonló típus: Elliot-, Weber-, Johnson- és Parson-Shaw-féle fúrógépek. A korai készülékeknél a felső rész még két egymással ízületben találkozó nyél volt. A White-féle fúrógép már flexibilis, ostoros felső résszel készült és minden irányban mozgatható volt. [18] Abonyi könyvében a fogászgép beszerzése mellett érvel, mivel „jelentékeny szolgálatot tesz a fogorvosi gyakorlatban.” [19]
Az első fogászati székek kialakítását még a célszerűség vezette, ezért ezek a székek elég alacsonyak voltak, mivel a foghúzásoknál ez megkönnyítette a nagyobb erőkifejtést. Kezdetben fotelszerű alkalmatosságok voltak ezek, melyekre már rászerelték a köpőcsészét. Az első fejtámlás, dönthető széke James Snell 1832-ben készítette. A század közepétől indult meg a fogászati székek tömeges gyártása, melyeket általában nemes fákból készítettek. [20]
Abonyi József könyvében is különösen a foghúzásokhoz ajánlja a fogászati székeket:
A műtét előtt a beteget olyformán ültetjük le, hogy a száj kellőleg meg legyen világítva, s az alsó fogak eltávolításánál czélszerű a beteget valamivel alacsonyabbra helyezni, mint a felsőknél. Egyébiránt igen gyorsan és kényelmesen adhatunk a betegnek tetszés szerinti positiót az úgynevezett fogászati szék segélyével, mely csavar, rugó vagy más mechanismus folytán sülyeszthető, emelhető; előre, hátra vagy jobbra, balra irányítható s rögzíthető. Fogászati szék hiányában azonban valamely karos székkel és zsámolylyal elég jól ki lehet jönni.” [21]
Abonyi József: A fogászat és műtéteinek rövid kézikönyve. Budapest: Franklin Társulat 1888. 72. p.
A töméseknél a legjobbak a hidegen hegeszthető aranyból készült tömések voltak. A kalapált aranytömés elkészítése hosszadalmas és körülményes volt, s a tömőanyag is nagyon drága volt, így szélesebb néprétegek számára elérhetetlen. Az első amalgám tömést 1825-ben készítették Londonban. Az anyag rövid időn belül általánosan használatos lett, nagy előnye, hogy jóval olcsóbb mint a sokat számára megfizethetetlen arany. [22]
Röntgenkészülék
Röntgen 1895-ös felfedezése után nagyon hamar kezdték a módszert fogászati célra is alkalmazni. Walkhoff 1896-ban sikerült meghatároznia egy gyulladt góc körvonalait egy beteg álkapcsáról készült felvételen.
Abonyi József (1858-1914)
1858-ban született Sárközújlakon. Középiskolai tanulmányai után, 1883-ban szerzett orvosdoktori oklevelet a pesti egyetemen, majd itt is telepedett le és folytatott fogászati gyakorlatot.
Iszlai József első munkatársai közé tartozott, segédkezett az előadások tartásában és ambulanciájának vezetésében. A Magyar Fogtani Társulatnak előbb alelnöke, majd elnöke volt. Egyetemi magántanári címet azonban több próbálkozása ellenére sem tudott szerezni. [23]
Abonyi rendkívül termékeny és világos stílusú szakíró. Első összefoglaló műve 1888-ban jelent meg A fogászat és műtéteinek rövid kézikönyve címmel. Könyvét alcíme szerint orvostanhallgatóknak és gyakorló orvosoknak szánja. Előszavában szól a könyv megírását inspiráló okokról is:
Több mint 6 év óta nyilvános és magánrendeléseimben orvostanhallgatók és gyakorló orvosok részére tartott eddigi cursuaim alatt elég alkalmam nyilt meggyőződést szerezni a felől, hogy a fogászat terén utóbbi időben történő nagyszámú búvárlatok és eredmények – részint anyanyelvünkön irt szakkönyv hiányában, de kivált az egyetemen hiányzó, az orvosi gyakorlat terén legalább a legszükségesebb igényeket teljes mérvben kielégítő, rendszeres kiképeztetés nélkülözése folytán – nagyobb részt ismeretlenek. Ennélfogva a czél, mely előttem lebegett, részint az volt, hogy a sebészeti magyar irodalom ezen ágában levő hézagot némileg pótoljam; valamint, hogy ezen tárgy iránt érdeklődő kezdő collegéknak némi utmutatással szolgáljak.” [24]
Abonyi József: A fogászat és műtéteinek rövid kézikönyve. Budapest: Franklin Társulat 1888. V. p
Könyve az első magyar nyelvű, a fogászat teljes anyagát felölelő orvosi munka. Két fő részre osztható, a kór- és gyógytanra és a műtéttanra. Az első részben a fogak bonctanát és élettanát, a fogképződés rendellenességeit, a fog kemény képleteinek megbetegedéseit, a fogbél betegségeit, a fogtőhártya betegségeit, az álcsontok bántalmait, a foghús betegségeit és a fogbajok által feltételezett neuralgiákat tárgyalja. A műtéttani részben a fogeltávolítással, visszaültetéssel, átültetésse, a fogcsonkítással, a fogbél eltávolításával, a fogtöméssel, fogszabályozással foglalkozik. A függelékben pedig az altatás és érzéstelenítés kérdéséről ír. A könyvet igényes metszetek egészítik ki a fogászatban használatos műszerekről.
A műttétani részt világosan, áttekinthetően építi fel:
A fogászati műtéteket eddig létező valamennyi fogászati szakkönyvtől eltérőleg, elkülönített önálló részben tárgyaljuk. Magunknak az egyes műtéteknek a tárgyalásánál, az orvostan többi ágához tartozó műtétek leírásánál követett praktikus rendszert fogadtam el alapul.
A javalatok felsorolásánál csupán a szakszerűen indokoltakat tartottuk szem előtt. Magától értetődik azonban, hogy a műtétek végzésénél még más körülményeket is, mint pl. a patiens általános egészségi állapota, vagyoni viszonyai stb tekintetbe veendők.
A műszereket, valamint a műtét kiviteli módjait illetőleg csupán a czélszerű használatnak örvendők közül a legszükségesebbeket írjuk le. A kiviteli módok után mindenütt még történelmi adatoknak is szentelünk egy-egy kis helyet.” [25]
AbonyiJózsef: A fogászat és műtéteinek rövid kézikönyve. Budapest: Franklin Társulat 1888. 69. p
Abonyi könyvét 1889-ben már Bécsben is kiadják, mely szintén a könyv sikerét mutatja. Ez volt az első magyar fogászati szakkönyv, melyet idegen nyelvre lefordítva is kiadtak.
Másik összefoglaló műve A műfogászat rövid kézikönyve címmel jelent meg 1892-ben, ugyanebben az évben német kiadása is napvilágot lát. Abonyi a könyvet az előző mű kiegészítésének szánta, mivel
[…]ezen rövid néhány év alatt a fogászat némely fejezete körül kiválóan szembeötlő haladás történt. Ezek közé tartozik többek között a fogpótlás műtéte és így már ezen körülménynél fogva is megérdemli, hogy vele külön és önállóan foglalkozzunk.
Egy másik körülmény, amely ezen munka megjelenését indokolttá teszi, abban rejlik, hogy míg a fogászati kór- és gyógytant tartalmazó ujabb munkákkal évenként találkozunk az irodalom terén, addig a fogpótlásra vonatkozó külön munkák igen ritkák.” [26]
Abonyi József: A műfogászat rövid kézikönyve. Orvostanhallagatók és gyakorló orvosok számára. Budapest: Dobrowsky és Franke 1892. 3. p.
Huszár György szerint e könyv Abonyit a magyar odontechnikai, fogtechnika úttörőjévé teszi. A könyv a következő témákat öleli fel: a száj előkészítése, a lenyomat, a minta, a fémalapú kaucsuk és celluliod műdarabok, csaposfog, szájpadpótlás és fogszabályozás. [27]
1891-ben Az altatószerekről, különös tekintettel a bromaethylre címmel jelent meg következő könyve, melyek 1892-ben Lipcsében is kiadtak. A könyvben állatkísérletre alapozva mutatja be az különböző altatószerek hatását.
Utolsó könyve egy orvostörténeti tanulmány, A fogászat Hippokrates korában címmel. Az előszóban ír a tudományosan kevéssé elismert orvosi történetírás helyzetéről is:
Az idők és felfogások változásának karakterisztikus jele, hogy egyrészt orvostörténelmi munkálatok gyéren látnak napvilágot, másrészt ha ilyen dolgozat megjelenik, félénk szerénységgel kell bekopogtatnia az irodalmi produkczió tárházának kapuján, mintegy bocsánatat kell kérnie, hogy merészkedik a tudomány bajnokainak rohamlépésekben való előretörését modern elméleteken és megfigyeléseken keresztül egy pillanatra megakasztani és a kutató elme irányát hátrafordítani azon ős források felé, melyekből a mai orvosi tudománynak széles és mély mederben folyó árja fakadt, sőt jelenleg is táplálkozik néha tudva, legtöbbször pedig a nélkül, hogy sejtelme volna arról.
„Emlékezzünk régiekről…” ez nem divatos jelszó; a gőz, a villamosság, a Röntgen-sugarak százada annyira el van telve saját alkotásainak és találmányainak nagyszerűségével és korszakosságával, annyira el van foglalva a nap-nap után összegyülemlő adatok és tények feldolgozásával, hogy egyrészt talán jogosítva érzi magát szánakozó mosolylyal tekinteni az előző idők primitivebb eszközökkel és silányabb módszerekkel kivívott eredményeire, másrészt pedig meddő kisérletnek tarthatja azon igyekezetet, melynek czélja kimutatni, hogy mai tudásunk szálai visszanyúlnak az elmult évszázadokba, sőt évezredekbe.” [28]
Abonyi József: A fogászat Hippokrates korában. Orvos-történelmi tanulmány. Budapest: Pesti Lloyd-Társulat 1899. 3. p.
Barna Ignác (1822-1894)
1822-ben született Nagykárolyban. Érettségi után beiratkozott a pesti egyetem orvosi karára, ahol 1848-ban szerzett orvosdoktori diplomát.
A szabadságharc kitörése után mint főorvos szolgált a 13. huszárezrednél, majd a felállítandó nagykárolyi kórház felügyeletét bízzák rá. Majd Kossuth Zsuzsanna országos főápolónővé történet kinevezése után Barna Ignácot rendelik mellé orvosszakértőnek. Bejárták az országot munkájuk során, 72 kórházat látogattak meg, Barna feladata volt, hogy jelentést készítsen a kórházak állapotáról. A szabadságharc bukása után rövid ideig Pesten maradt, majd Bécsbe ment fogászatot tanulni. [29]
1852-ben már önálló fogászati tevékenységet fejt ki Bécsben. A 60-as évek elején jött vissza a magyar fővárosba, ahol szintén fogorvosi praxisa volt. Itt hamar a legkeresettebb fogorvosok közé tartozott, József főherceg udvari fogorvossá is kinevezte. Az orvosi gyakorlat azonban valószínűleg nem elégítette ki ambícióit. Ekkor kezdett publikálni a hazai szaklapokban. Az Orvosi Hetilapban megjelent fogászati témájú cikkei alapján 1866-ban a fogászat magántanárává nevezték ki. [30]
Magántanári előadásait a lakásán tartotta. Elméleti előadásai mellett, az általa alapított polyklinika betegeivel a gyakorlati bemutatást is megoldotta. A foghúzás, a fog és száj betegségeinek megismertetésére is kitűnően alkalmas volt ez a gyakorlat. A 1870-es évek közepén azonban lemond docenturájáról.
Legjelentősebb műve az 1871-ben megjelent Fogászat című kötet, mely első magyar nyelvű fogászati tankönyvünk is egyben. Művét egy háromkötetes sorozat első tagjának szánta, a további részek azonban nem jelentek meg. Művének történelmi részét Carabelli és Linderer művei nyomán írta meg. A történelmi részhez csatlakozó A műfogászat újabb lendületes közhasznosítása és a korunk című fejezetben sok érdekes adatot közöl a 1860-as évek akkori magyarországi fogászat állapotáról.
A fogászatnak jelenleg díszlő iskolája igen szép jelszót választott magának u. m. conserválni, ellentéteképen a tudatlanok s tele torkú nyeglészek által a legotrombább módon követett eljárásnak, mely nem tartá érdemesnek, vagy ha igen, nem bírt hozzá avatottsággal, hogy a kóros fogak megmentésére időt és fáradságot szenteljen, hanem azokat egyremásra, még a gyanúsokat, sőt az egészségeseket is kiszedte, vagy betördelte.” [31]
Salamon Henrik: A stomatologia tanításának története Magyarországon 1906-ig. Budapest: Árpád Könyvnyomda 1906. 21. p.
Mit mondjunk a fogászat állásáról hazánkban? Nekünk tulajdonképpen még nincs fogászatunk, csak lehet, s kell is, hogy legyen. Jelenleg, kivéve a fővárost s egy-kettőt a vidéken, országszerte illetéktelen egyének által s a legotrombább módon gyakoroltatik.” [32]
Salamon Henrik: A stomatologia tanításának története Magyarországon 1906-ig. Budapest: Árpád Könyvnyomda 1906. 22-23. p.
Foglalkozik a fogak fejlődésével, élettanával, a fogak és fogazat rendellenességeivel, a fogszabályozással. Részletesen ír a fogkőről: keletkezéséről, fajtáiról, ártalmairól és eltávolításának módjairól. De kitér a fog- és szájápoló szerekre is, melyekről azt írja, hogy minél fehérítőbb hatásúak e szerek, annál károsabbak a fogakra nézve.
„Hogy e kérdés nem kerülte ki az orvosok figyelmét, mutatja a megfejtési kísérlet, mely a tan jelen színvonalán már legalább annyira hatolt, hogy elvégre különbség tétetik az ártalmas és ártalmatlan fogtisztító szerek között. És ha csak ennyiben maradnánk is, mint kisebb rosszból már kevesebb kár háramlanék belőle az emberiségre; de mennyis gyári és privát készítményekkel árasztatik el szabadon a világ s míly díszesen hízelgő ezen kártékony lomnak a kiállítása? Mennyi az illetéktelen forrásból eredet és kézről-kézre adott recipe, melyek mind telvék a legártalmasabb szerekkel? Mily korlátlan a kalandor nyeglészek, gyógyszerészek, kalmárok és kuruzslók üzelme? Mily arcátlan a lapok hirdetéseiben az egymást felülmúlni akarók zsibárusi lármája? Mindezen csodaszerekben a mi jó van, az csak azoknak jó, akik azokat készítik és árulják; noble Gaunerei, vagyis: úri zsebelés az egész.
Határozott meggyőződésem, gyakorlatomból ezernyi példákkal bebizonyítva, hogy a fogak tisztántartására és az íny senyveinek meggátlására, nemcsak, hanem meggyógyítására is, az egyedüli szer a tiszta friss víz, párosítva a fogkefének gondos alkalmazásával, melynek se igen lágynak, se igen keménynek nem szabad lennie.” [33]
Salamon Henrik: A magyar stomatologia (fogászat) története a legrégibb időktől napjainkig. Budapest: Magyar Stomatologia Története Kiadóhivatala 1942. 96. p.
Barna Ignác nemcsak a fogászati szakirodalomban, hanem a magyar irodalmi életben is jelentőset alkotott. 1875-ben adta ki Horatius ódái és epódusai teljes fordítását, melynek kapcsán az MTA levelező tagjai sorába választotta. 1876-ban Juvenalis, majd 1890-ben Vergilius Aeneisének fordítását készítette el.
Közvetve még egy szolgálatot tett a fogászati szakmának is. A fiatal medikus Árkövy József Barna odontotechnikai laboratóriumában sajátította el a szakma alapjait. Barna Ignác később annyira megkedvelte a lelkes fiatalembert, hogy neki ajándékozta könyvtárának egy részét: a fogászati folyóiratokat és egy mikroszkópot.
Nedelko Döme (1812 – 1882)
Nedelko Döme 1812-ben született Lugoson. Apja Nedelko Damaskin rézműves volt.
Eleinte jogi pályára kívánt lépni, ezt azonban földadta, és hamarosan Pesten orvostanhallgató lett. Egyetemi tanulmányait 1839-ben fejezte be, majd 1839 és 1842 között általános orvosi gyakorlatot folytat. Megszerzi a tb. városi tiszti főorvosi címet. 1842-ben elhatározza, hogy fogorvos lesz. Döntésében valószínűleg az játszhatott közre, hogy az általános orvosi praxisa rosszul jövedelmezett, és a fogorvosi gyakorlattól többet remélve adta pályamódosításra a fejét.
Fogászmesteri oklevelét Bécsben szerezte meg. Nagynevű professzorok tanították itt, a híres Carabelli és Sterne. 1842-ben már előadást tart a fogászat művelésének tudományos alapokra helyezéséről a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók II. Nagygyűlésén Értekezés a fogorvosi tudománynak egy korszerű magasabb tudományos álláspontra emelése szükségéről. Előadásában szólott a fogászat feladatairól, viszonyáról a többi orvostudománnyal.
Köztudomású dolog, hogy testvérvárosi közönség míveltebb fogorvosok hiánya miatt, nemcsak egész fogazatok (ratelliers) megszerzése vagy egyes fogak betétele, hanem csekélyebb működések végett is, vagy tetemes költségekkel (mi tudomásomra gyakran történik) Bécsbe utazni, vagy illy felette alkalmatlan, sőt néha kínzó helyzetben egy nem egészen biztos kéznek magát teljesen átengedni kénytelen. – Ezen tapasztalásom arra bírt, hogy a gyógytudomány gyakorlati részének ezen külön ágában is, mind az elméleti ismereteket, mind a műtéti és technikai ügyességet, a mostani leghíresebb bécsi fogorvosok útmutatása szerint, bármily nagy áldozatimba került is, hosszabb idő lefolyta után annyira magamévá tevém, miszerint most a közönség minden e részben teendő és teendhető kivánatinak teljesen és lélekösméretesen megfelelni képes vagyok.” [34]
Salamon Henrik: A stomatologia tanításának története Magyarországon 1906-ig. Budapest: Árpád Könyvnyomda 1906. 6-9. p.
A hazai fogászati viszonyokat is pontosan látva így fogalmazott:
„… a gyógyászok és pedig a műveltebb és kiképzettebb része, az orvostanárok, az orvostudomány gyakorlati részének egy külön ágát megtanulni s azt gyakorolni, eddig magokat szégyenlették, vagy azt magokhoz méltatlannak tartották, mint ez a fogorvosi tudománnyal is történt. Sőt a magasb értelemben vett sebészek, az úgynevezett operateurök is, a fogorvostudományt a megvetés bizonyos nemével nézték le, s a fogazatok készitésével vagy más fogorvosi működésekkel még ez sem foglalkodtak soha. Ebből következett, hogy ezen tudomány az egész gyógytudománytól elkülönözve, elszigetelve miveltetett, mintha a szájüreg az organismushoz nem is tartozott volna.” [35]
Salamon Henrik: A stomatologia tanításának története Magyarországon 1906-ig. Budapest: Árpád Könyvnyomda 1906. 9. p.
Nedelko élethivatását a következőkben határozza meg:
Miután pedig fő feladatommá tevén, a fogorvostant mindég csak a tudomány szempontjából tekintve mívelni, s következésképp minden e részben teendő s a szájbetegségek orvoslását tárgyaló működéseimet mindég csak a gyógytudomány közönséges elveivel szoros kapcsolatban folytatni…” [36]
Salamon Henrik: A stomatologia tanításának története Magyarországon 1906-ig. Budapest: Árpád Könyvnyomda 1906. 10. p.
1843-ban kérelmet nyújt be az Orvosi Karhoz, amelyben a fogászat ingyenes oktatására kér engedélyt, majd 1844-ben a fogászat egyetemi, fizetés és cím nélküli oktatására kap jogot. A fogászati tanszék felállítása nagy visszhangot váltott ki az orvosi sajtóban is. Az Orvosi Tár hírrovatában 1844-ben e szavakkal ünneplik az eseményt:
Hivatalba igtatások. Dr. Nedelko pedig f. hó 15-én igtatott szokott ünnepélyességgel a fogászati tanszékbe, s ezek szerint ezen szaktudományt sem leendnek többé kénytelenek orvos-sebésznövendékeink a külföldön tanulni.” [37]
Huszár György: A magyar fogászat története. Budapest: Országos Orvostörténeti Könyvtár 1965. 95. p.
Az Orvosi Tár közli a székfoglaló beszédet is, melyet Nedelko a fogászat szükségéről és hasznáról tartott. Beszédében a fogászatot a mesterség szintjéről tudományággá kívánja emelni, amikor azt mondja:
A fogorvosság nemcsak mesterség, hanem egyszersmind az orvostan egyik tudományos ága… Átlátták ezen állításom igazságát legújabb időkben többen, kik között az igen érdemes s így méltán híres Carabelli György bécsi tanár, éles elméjével s kitartó szorgalmával a fogművészetet jelen tudományos álláspontjára emelte…Reménylem, hogy jövendő tanítványaim kedves hazám szép reményei! az említett elveket s tanokat sajátjukká téve, a fogművészetet hazánkban is azon álláspontra emelendik, mely azt méltán illeti, t. i. az okszeres gyógytan egyik kiegészítő részévé, s azt okszerűleg és szorgalmasan gyakorolva, sok szenvedőnek hálakönnyeit fogják legszebb jutalmuk zálogául tekinthetni, kik most egyébiránt, leginkább a vidéken, borbélyoknak és tudatlanoknak kénytelenek martalékul esni. A szenvedőknek nyújtott ezen segély s az abból származó gyógygyakorlat ismét visszahatólag a tudomány emelésére is fog szolgálni; miért reménylenem szabad, hogy a gyógytan ezen ága is az orvostudorok kezeibe jutand…” [38]
Salamon Henrik: A magyar stomatologia (fogászat) története a legrégibb időktől napjainkig. Budapest: Magyar Stomatologia Története Kiadóhivatala 1942. 78-79. p.
Nedelko 1844. április 15-ém kezdte meg előadásait. Tanmegbízatása a fogak bonctanára és extractiójára vonatkozott. De tanítási tervéből kiderül, hogy a fogak anatómiájával, élettanával, patológiájával, gyógykezelésével, a fogászati beavatkozások és a fogászati technikák ismertetésével is foglalkozott. Hattyassy Lajos személyes visszaemlékezései szerint Nedelko
majdnem minden évben, félévenkint heti két órás tantárgyban adta elő a fogászatot, legtöbbnyire a Hatvani utcában levő orvosegyetemi épület bonctani tantermében, ritkán saját lakásán tartotta előadásait, melynek tárgyát a fogak bonctana, a fogzás, a fogak betegségei, de kiváltképp az extractio műtéte képezte. Szólt még néha a fogkövek eltávolításáról s felemlítette azon eseteket, midőn a hiányzó fognak műfogakkal való pótlása javalva van. Előadásai a régibb fogászat keretében maradtak, s majdnem kizárólagosan elméletiek voltak…Magángyakorlatában az akkori viszonyok mérve szerint a fogtömést, valamint a műfogászatot is kultiválta, azonban a conservativ fogászatból, valamint a technológiából rendszeres oktatást nem adott. Ezen tanítási viszonyoknak tudható be, hogy tanítványainak száma 5-20 között ingadozott s átlag évenkint 10 beiratkozott hallgatója volt, s így összes, 36 évre terjedő tanári működése alatt mintegy 400 hallgatót részesített fogászati oktatásban…” [39]
Huszár György: A magyar fogászat története. Budapest: Országos Orvostörténeti Könyvtár 1965. 97. p.
Nedelko előadásaival kapcsolatban járóbeteg-rendelést tartott fenn száj- és fogbetegek számára. Ez a rendelés a későbbi Fogászati Intézet elődjének tekinthető.
1878-ban megalakítja a Budapesti Fogorvosok Egyletét, amelynek első elnöke a fiatal Árkövy József volt.
Nedelko Döme 71 éves korában hunyt el, 1882 áprilisában. Hamvai a Kerepesi (ma Fiumei) úti temetőben nyugszanak. Tanszéke halálával megszűnt, sőt hivatalosan is töröltetett. A fogászati tanszék újbóli indítása majd 35 évvel később Árkövy Józsefnek lesz köszönhető.
Pfeffermann Péter (1809-1870)
Pfeffermann Péter 1814-ben született a Morvaországi Strassnitzban. 1835-ben katolikus vallásra tért át. Tanulmányait a pesti egyetemen folytatta, ahol polgári sebészi, majd 1842-ben fogászmesteri képesítést nyert. 1839 és 1843 között hónapokon át rendszeresen gyakorlatot folytatott Temesváron is. Hirdetett a helyi újságokban is, az 1839. április 27-iki Temeschwarer Wochenblattban hivatkozik arra, hogy a fogpótlásokat saját maga készíti el, a meglazult fogakat ugyancsak saját módszerével megerősíti, mesterséges szájpadlást is készít. De az általa feltalált készülékkel a gyermekek dadogását is gyógyítja. [40] Temesvári hirdetésében a kezelések árszabása a következő volt: foghúzás 1 Fl., fogtisztítás 1 Fl., platinaplomba 2 Fl., ólomplomba vagy paszta (gitt)-plomba 1 Fl. [41] Pesten a Szervita téren lakott, valószínűleg hosszabb ideig praktizált itt, mivel egy 1843-as kiállításon már szerepelt a neve és 1855-ben még említik. Közvetlenül a fogászati tanszék felállítása után Pfeffermann Péter kérvényt nyújtott be az orvosi karhoz, melyben a fogászat technikai részének oktatását szerette volna megkapni, de kérvényét elutasítják. Később Bécsbe költözött, valószínűleg valamikor a 40-es évek végén. A bécsi egyetem orvosi karán 1851-ben kezdte meg tanulmányait, és 1858-ban szerez orvosdoktori diplomát. Irodalmi munkásságát néhány népszerű mű, valamint egy közlemény a bölcsességfog áttörésének szövödményeiről teszi ki. Legjelentősebb műve az 1864-ben megjelent Fassliche Darstellung der gesamten Zahnheilkunde nach dem neuesten Standpunkte [42].
Könyvének bevezetőjében Pfeffermann állás foglal amellett, hogy a fogorvosnak orvsonak kell lennie, de értenie kell a fogtechnikához is. Nem azért, hogy maga készítse el a fogműveket, hanem azért, hogy irányíthassa a technikust, és ne legyen kiszolgáltatva neki. Sajátságos fejezet A fogak diateticája című, amelyben a fogak tisztításáról és higiénéjéről ír. A fehér vagy kékesfehér fogszínű embereknek puha fogkefét ajánl, mert ezek fogzománca vékonyabb, gyengébb. Megemlíti a cukrászok és szakácsok cukorpotól eredő cariesét mint foglalkozási ártalmat. A szájnyálkahártya különböző betegségeivel is foglalkozik. A stomatitis ulcerosa kórképét mint skorbutos diathesist írja le. Kezelésére mirhás szájvizet és Arg. oxy-muriat.-os ecsetelést ajánl. Ez utóbbi rózsamézzel elegyíti, ecsetelés céljára. Általában szereti a szájban használt gyógyszereket mézzel édesíteni, hígítani. Nagyon ajánlja a savanyúkáposztát és a káposztalével való öblögetést a szájnyálkahártya gyulladásos folyamatainál.
Saját tervezésű székben dolgozik, melybe a köpőcsésze lefolyótartálya, valamint tisztavíz tartálya is bele volt építve. A szék nem volt emelhető-süllyeszthető, pedig 1860 körül már árusítottak ilyen széket.
A könyvnek a fogpótlásokkal foglalkozó része a legértékesebb. Nagy tapasztalati tudás, sok lélektani meglátás, de hajthatatlan maradiság is jellemzi. Helyes meglátással az immediát protézisek szükségességét hirdeti, mert – úgymond – , így nem felejt el rágni a beteg, könnyebben szokja meg a protézist, az arcvonások nem változnak meg. E felfogásával megelőzte korát; ellenben a lenyomatvételi anyagokat illetően nagyon konzervatív: csak a fehér viaszt tarja jónak. Ismeri és ismerteti a gipszlenyomatot, de nem hiszi, hogy elterjedhet. A műfogak anyagiról szóló fejezetben csodálattal olvashatjuk, hogy a porcelán (email)-fogakon kívül 1864-ben még szóba jöhetett az emberi fog felhasználása, valamint a víziló- és a rozmárfogból faragott fogak…
A könyv a műfogsor használatával és tisztításával is foglalkozik. Ellen van az éjszakai fogsorviselésnek. Éjszakára a fogsor fedéllel elzárható edénykébe helyezését ajánlja, amelyben alkoholos víz van. [43] Huszár György szerint Pfeffemann könyve bizonyítja, hogy írója jó megfigyelő és képzett fogorvos volt, a magyar fogászatnak előnyére válhatott volna, ha módot kap arra, hogy a pesti egyetemen a fogászat technikai részét oktassa. [44]
Turnovsky (Turnovszky) Frigyes (1818-1877)
Turnovszky Frigyes 1818-ban született fogorvoscsaládban. Apja Turnovsky Bernát egyike első pesti fogorvosainknak. Orvosi tanulmányait Bécsben végezte, 1841-ben avatták orvosdoktorrá. Pesten telepedett le, s 1841. október 29-én a pesti egyetemen fogászmesteri oklevelet nyert. Még ebben az évben beadványt intézett az orvosi karhoz, melyben kéri, hogy nevezzék ki a fogászat professzorának. Kérését elutasítják, mivel nem látják igazoltnak felkészültségét. Ekkor Turnovszky rövid párizsi tanulmányútra ment, majd 1842-ben a rendkívüli tanári cím elnyeréséért folyamodott, melyet újfent elutasítanak. [45] De ezek után sem mondott le végérvényesen egyetemi oktatói törekvéseiről. 1848-ban az egyetemi orvos-sebész tanári kar engedélyt ad neki, hogy saját lakásában gyakorlati előadásokat tartson. A szabadságharc bukása után azonban ezt a kiváltságát elveszítette, neve az egyetem irataiban többé nem szerepelt.
Pesti praxisa a Birly-féle ház második emeletén volt található. Hirdetésében orvosdoktornak és gyakorlati fogorvosnak nevezi magát. Kiemeli, hogy „a kénégeny gőz helyett a fájdalmatlan fog-műtéteknél…[a] chloroformot használja.” [46]
Irodalmi munkásságából ki kell emelni bécsi disszertációját, melynek címe: Die Anatomie u. Physiologie der Zähne [47]. A 38 oldal terjedelmű értékezés a fogak használatával, a beszéddel, az arckifejezéssel, a rágással, a nyálképződéssel és a fogak erejével foglalkozik. [48]
1856-ban jelenik meg Pesten Handbuch der Zahnheilkunde und zahnoperationslehre … Mit einem Anhange über praktische Anwendung der Schwefeläther-Narkose, sowie der besten und neuesten Instrumente, nebst deren Abbildung in natürlicher Grösse auf 7 Tafeln. (Pest: Geibel 1856.) című műve. Ez a mű az első magyar szerző által írta önálló, tudományos igényű fogászati tárgyú munka. Műve gyakorlati tapasztalatainak összefoglalása.
Az első fejezetekben a fogak fejlődésével, a tejfogakkal és a fogváltással foglalkozik. Több fejezet szól a fogápolásról, a fogkőről és annak eltávolításáról. A tisztításhoz rendszeres vízöblítést, fogkefét, fogport vagy pasztát ajánl. Jelentős terjedelmű rész foglalkozik a fogszuvasodással is, melynek megelőzésére fogtorlódás esetén profilaktikus széjjelreszelést ajánl. A fogszuvasodás során létrejött üregeket kaparókkal, reszelőkkel tágította. Három módot sorol fel az üreg elzárására, a dugaszolást, tömést és furnírozást. A módszerek közül a töméssel foglalkozik részletesebben, nyilván csak ezt végezte saját praxisában. Tömőanyagként felsorolja az ólmot, cint, az ezüst-, arany-, platinafóliát és az ezüstamalgámot.
A sebészeti részeknél ír a daganatos és gyulladásos megbetegedésekről. A foghúzással foglalkozó rész a legjelentősebb. Turnovszky lelkes híve az akkor újonnan megjelent fogászati fogóknak, részletesen leírja és képeket is közöl az új eszközökről. A foghúzás kapcsán szól az éternarkózisról, ő volt az első pesti fogorvos, aki alkalmazta ez új eljárást. [49]
További bejegyzéseink
- A pécsi idegklinika alagsorának titka – Gulya Lászlóné, Baba emlékére
2020-ban értékes adománnyal, Környey István professzor mikroszkópjával gyarapodott a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény. Ekkor vetődött fel az a gondolat, hogy jó… Read More »A pécsi idegklinika alagsorának titka – Gulya Lászlóné, Baba emlékére - Mungo Park (1771-1806) – Egyszemélyes expedíció a Niger mentén
A Klimo Könyvtár hamarosan megnyíló Afrikáról európai szemmel című kiállításában egy érdekes kis kötetet láthatnak majd a látogatók. A könyvet… Read More »Mungo Park (1771-1806) – Egyszemélyes expedíció a Niger mentén - Xantus János – Zoológus, etnográfus vagy kalandor?
Talán a sors fintora, hogy 2020 tavaszán éppen az utazás témájában készültünk időszaki kiállítást rendezni, melynek munkacíme: 18 vitrinnel a… Read More »Xantus János – Zoológus, etnográfus vagy kalandor? - Afrikai európai szemmel. Kiállítás a Klimo Könyvtárban
A Klimo Könyvtár 17–19. századi köteteinek segítségével mutatjuk be ebben a kisfilmben, illetve a remélhetőleg hamarosan megnyíló kiállításban is, hogy… Read More »Afrikai európai szemmel. Kiállítás a Klimo Könyvtárban
Felhasznált irodalom
Abonyi József: A fogászat és műtéteinek rövid kézikönyve. Budapest, 1888.
Abonyi József: A műfogászat rövid kézikönyve. Orvostanhallgatók és gyakorló orvosok számára. Budapest, 1892.
Abonyi József: A fogászat Hippokrates korában. Orvos-történelmi tanulmány. Budapest, 1899.
Antal János: Útmutató a foghúzásban. Különös tekintettel a gyakorló orvosok és orvostanhallgatók igényeire. Budapest, 1902.
Bikafalvi Máthé Domokos: A legszükségesebb tudnivalók a fogak és a száj ápolásáról. Budapest, 1885.
Forrai Judit: A fogászati felszerelések történetéből In: Dental Hírek 4. évf. 2000. 7. sz. (2008. 02. 19.)
Huszár György: Nedelko Döme In: Fogorvosi Szemle 55. évf. 1962.
Huszár György: A magyar fogászat története. Budapest, 1965.
Huszár György: Megemlékezés Nedelko Döme születése 175. évfordulóján In: Orvosi Hetilap. 1987. október 18. 128 (42) sz. 2209-2212 p.
Lakatos Adél: Igazmondó Merkúr – 300 éves a magyar sajtó
Válogatás a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár gyűjteményéből. (2008. 02. 13.)
Pólya István: A vízrák. In: Orvosi Tár 1. évf. 1831. 1. k. 17. p.
Részletek a temesvári fogorvoslás történelméből : Dental Hírek 9. évf. 2005. 1. sz. (2008.02.13.)
Pfeffermann, P[eter]: Fassliche Darstellung der gesamten Zahnheilkunde nach dem neuesten Standpunkte. Erlangen: Verlag von Ferdinand Enke 1864.
Salamon Henrik: A stomatologia tanításának története Magyarországon 1906-ig. Budapest, 1906.
Salamon Henrik: A magyar stomatologia (fogászat) története a legrégibb időktől napjainkig. Budapest, 1942.
Turnovszky Frigyes: Die Anatomie und Physiologie der Zähne. Inaugural Dissertation. Wien, 1841.
[1] Huszár 1965. 117.
[2] Huszár 1965. 117.
[3] Bikafalvi 1885. 92.
[4] Bikafalvi 1885. 93.
[5] Huszár 1965. 95.
[6] Salamon 1942. 78-79.
[7] Huszár 1965. 97.
[8] Pólya 1831. 17.
[9] Huszár 1965. 82-84.
[10] Huszár 1965. 123.
[11] Bikafalvi 1885. 79.
[12] Abonyi 1888. 124.
[13] Abonyi 1892. 43.
[14] Huszár 1965. 124.
[15] Huszár 1965. 124.
[16] Abonyi 1892. 15-16.
[17] Huszár 1965. 124-125.
[18] Huszár 1965. 125-126.
[19] Abonyi 1888. 97.
[20] Forrai 2000.
[21] Abonyi 1888. 72.
[22] Abonyi 1888. 126.
[23] Huszár 1965. 139-141.
[24] Abonyi 1888. V.
[25] Abonyi 1888. 69.
[26] Abonyi 1892. 3.
[27] Huszár 1965. 140.
[28] Abonyi 1899. 3.
[29] Huszár 1965. 100-101.
[30] Salamon 1906. 20-21.
[31] Salamon 1906. 21.
[32] Salamon 1906. 22-23.
[33] Salamon 1942. 96.
[34] Salamon 1906. 6-9.
[35] Salamon 1906. 9.
[36] Salamon 1906. 10.
[37] Huszár 1965. 95.
[38] Salamon 1942. 78-79.
[39] Huszár 1965. 97.
[40] Huszár 1965. 98.
[41] Részletek a temesvári fogorvoslás történelméből In: Dental Hírek 9. évf. 2005. 1. sz. (2008.02.13.)
[42] Pfeffermann 1864.
[43] Huszár 1965. 98-99.
[44] Huszár 1965. 99.
[45] Huszár 1965. 91-92.
[46] Huszár 1965. 93.
[47] Turnovszky Frigyes: Die Anatomie und Physiologie der Zähne. Inaugural Dissertation. Wien, 1841. Az egyetlen fellehető mű a bécsi Orvostörténelmi Intézet könyvtárában található.
[48] Huszár 1965. 82.
[49] Huszár 1965. 105-109.