Prinz Gyula földrajztudós több személyes tárgyát is őrzi a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény, így pipáit a hozzá tartozó dohány- és gyufatartóval. Prinz Gyula előszeretettel pipázott, egyik legismertebb fotóján is pipával a szájában láthatjuk. Gyűjteményünkben legismertebb művei mellett fotók és egy kéziratos önéletrajz [i] is megtalálható.
Prinz Gyula 1882. január 11-én született Rábamolnáriban, ahol édesapja volt az állomásfőnök. Édesanyja a nemesi származású Síkabonyi Angyal Franciska volt. Prinz Gyula, a mindkét ágon régi pécsi katolikus család harmadik gyermekeként érkezett a családba.
Középiskolai tanulmányait Nagykanizsán kezdte, ahol többször megbukott latinból, számtanból, földrajzból, sőt anyanyelvéből, németből is. Budapesten érettségizett, ahol már több elismerésben részesült. Középiskolás korában vasutas szülők gyermekeként ingyen utazott, útjairól beszámolókat készített, melyet elküldött a Magyar Turista Egyesület diákok számára kiírt pályázatára, két dolgozatával, mely esztergomi és visegrádi utazását ismertette elnyerte az első és második helyet. [ii]
1900-ban Eötvös Loránd tanácsára iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem geográfia-geológia szakára. Első mesterei Lóczy Lajos és Koch Antal geológusprofesszorok voltak. Már ekkor hozzákezdett a jurakorú fauna tanulmányozásához, tanulmányainak bővítéseképpen Tübingenben és Breslauban is megfordult.
Egyetemi tanulmányai befejeztével 1903-ban a budapesti egyetemen lett tanársegéd. A következő évben, 1904-ben doktorált a breslaui egyetemen Az északkeleti Bakony idősb jurakorú rétegeinek faunája című dolgozatával. Munkájának nagy érdeme, hogy pontos faunaleírásokat, aprólékos rétegtani elemzéseket közöl, sőt eredeti megállapításokat is tett. Prinz így emlékezett erre a munkára:
Mikor munkámmal elkészültem, és megjelent az Északi—Keleti-Bakony júrája, hazai szakmai körökben diszharmonikus hangok is hallatszottak: <Micsoda ember ez a Prinz, hogy 30 fajt állít fel?> (Mikor az anyagom — most néhány éve — újra feldolgozásra került — az újrafeldolgozást Géczy Barnabás vállalta —, az opponensek köréből is hangzott el ilyesmi: <A nevek, amelyekkel az új fajokat elnevezi, kissé furcsák.>) Dolgozatomban annak idején felállítottam az új, Frech professzorról elnevezett genus egész struktúráját, és munkámat elküldtem az akkori kor legkiválóbb, legreprezentásabb folyóiratának, a Neues Jahrbuchnak. Az vezető cikkei között jelentette meg. Ezen a réven került a szakirodalomba. A frechiella genus ma is szerepel, sőt Géczy Barnabástól hallottam, hogy a frechiella nemcsak új genus lett, hanem új família, mert egy francia paleontológus délfranciaországi júrában új példányait találta meg.” [iii]
Miklós 1982. 175.
Lóczy Lajos ajánlására részt vett Almásy György 1906-os közép-ázsiai expedícióján. A kutatóúton tanulmányozta és feltérképezte a Tiensan-hegység vonulatait, s a magashegységek geomorfológiájának kialakulásával kapcsolatban több vitatott kérdésre adott máig érvényes válaszokat. Az egyik vonulatnak ő adta a Lóczy-hegy nevet, egy másik sziklacsúcsot pedig Cholnoky Jenőről, egy általa felfedezett tavat pedig felesége után Lily-tónak nevezett el. Útja során több nehézséggel, mostoha körülményekkel találkozott, de ezek sem tántoríthatták el vizsgálódásaitól:
1906 május végén értek a turkesztáni vasút végállomására Andisánba. Prinz innen indult a Tien-san zord vidékeire. 4000 méter magasságban, viharos szélben, havazásban geológus kalapácsával végigkopogtatta a hegy kőzeteit. Októberben Almásy expedíciójától elvált és ettől kezdve egyetlen kirgiz kísérőjével folytatta útját, amely alatt olyan helyekre is eljutott, ahol még európai ember nem járt. Az út során gyűjtött kőzetminták, vezérkövületek és recens üledékek laboratóriumi vizsgálatait Szenpétery Zsigmond, Vadász Elemér és Vendl Aladár végezte el. Az sem rettentette el, hogy sem sátra, sem műszerei nem voltak, mert <Almásy mindent elvitt magáva>. Humora, optimizmusa még akkor sem hagyta el, amikor egy keskeny ösvényről lova, poggyászával együtt a Káinbulak patakba zuhant. Legnagyobb vesztesége, hogy fényképező gépe, filmlemezei is megsemmisültek. Útjának dokumentációja ennek ellenére sem lett hiányos, mivel a látottakat – a zord hideg ellenére – aprólékos ceruzarajzokban örökítette meg. A panorámarajzok és térképek készítése mellett a kirgiz nép életére vonatkozó dokumentumok a néprajztudomány számára nyújtottak értékes adalékok. Emellett néprajzi tárgyakat is gyűjtött és hozott haza. Útja során bensőséges kapcsolatot alakított ki a kirgizekkel.” [iv]
Sragner 1998. 9.
Második kutatóútján, 1909-ben részletesen feltárta a Tiensant, s elkészítette a pleisztocén eljegesedés 1:2.000.000 arányú átnézeti térképét. Expedícióinak eredményeiről szaklapokban, illetve az Utazásaim Belső-Ázsiában és Ázsia szívében című munkáiban számolt be.
Az 1910-es években izlandi, skóciai és több más tanulmányúton vett részt szerte Európában. Bár az újonnan alakult tucumani egyetem geológiai tanszékét is felajánlották számára, azt elutasítva szülőhazájában maradt. A Budapesti Tudományegyetem Föld- és Őslénytani Intézetében 1908-tól 1912-ig a leíró földtan magántanára. 1914-ben jelentek meg a Magyarország földrajza és Budapest földrajza című kötetei. 1916-ban Harc a tengerért címmel publikált. Több professzor társával közösen készítették a Magyarország igazsága című, a trianoni békekonferenciához intézett szózatot.
1918-tól az Erzsébet Tudományegyetem földrajzi tanszékének tanára, először Pozsonyban, 1921-től Pesten, végül 1923-tól 1940-ig Pécsett. Több műve születik ebben az időszakban: Magyarország településformái (1922), Európa természeti földrajza (1922), Európa városai (1923), Magyar földrajz (1936).
Szintén pécsi működéséhez köthető legnagyobb hatású munkájának, a Tisia-elméletnek a kimunkálása (1926), mely azóta is kiindulópontja minden, a Kárpát-medence kialakulásáról szóló elméletnek:
Az utolsó lényeges tétel a magyar földrajzra is vonatkozik. Ez a Tisia-elmélet, ami újat nem jelent, csak új nevet, mert Suess Trák-masszívum-elméletének kiegészítő bővítése csupán. Az a lényege, hogy a Tisia-tömb ennek a magyar földnek a geotektonikus fundamentuma. Egybekapcsolódik az eurázsiai geoszinklinális új földszármazástani magyarázatával, amely szerint ez a földkéreg a nagy Gondvanának nevezett epirogén boltozatának hasadványa, árka, nem pedig begyűrődése. Alapjellege mindvégig a beszakadt süllyedek töréses szerkezete. Ez a Tisia-tömb Magyarország földtörténeti alapja. Maga a tömb összetöredezett, tele van röghegységekkel, amelyek a pajzs darabjai. De az eredeti nagyságában, mint a régi peneplén, az a nagy epirogén emelkedés, amely Dél-Európa keletkezésében játszott szerepet. Ennek a besüllyedése alkalmával, amikor az epirogén emelkedő pajzs pusztulásnak indul, az anyag a peremeken összegyülemlik. Itt van az Alföld törmelékanyagában az üledékmaradvány, és bizonyítéka annak, hogy kellett lenni területnek, ahonnan ez jött.” [v]
Miklós 1982. 177.
Ugyanakkor oktatói, közéleti tevékenysége mellett egyetemi vezetői szerepet is betöltött, már Pozsonyban 1918/19-ban prodékán, majd az 1919/20-as tanévben dékán volt. Az egyetem rektora már Pécsett lett, az 1935/36-os tanévben, az előző két tanév során pedig a bölcsészettudományi kar dékánjaként működött ismét. Rektori székfoglaló beszédét Az egyetemi város címmel tartotta:
Nagyon ősi szokás világszerte az, hogy a városokat nemcsak hivatalos nevükön emlegetik, hanem birtokállományuk vagy tulajdonságaik valamelyik kimagasló, szembeszökő, tisztelt vagy irigyelt részéről, osztályáról is. Az egyetemeknek városaik életében való szerepét mutatja az, hogy az „egyetemi” jelző is gyakran jelenik meg a városok felsorolásaiban, a fő, szék, ősi, püspöki, koronázó, aranyos és kincses, az örökváros és császárváros, kikötő és gyárváros társaságában. Nyilvánvaló tehát, hogy az egyetem és ezt most földrajzi kihatásaira gondolva mondom, a városnak, mint településformának is jelleget adó, s ezzel rendkívüli, sőt a leghatékonyabbak sorozatában álló, városfejlesztő energiatényezők sorában van.” [vi]
Prinz 1936. 89.
A ’30-as évek végén jelent meg a négy kötetes Magyar föld magyar faj című könyvsorozat melynek munkálataiban Cholnoky Jenő és Teleki Pál vett még részt. A mű méltatói szerint „hazánk leíró földrajzi irodalmának fejlődési sorában Prinz műve képviseli a csúcspontot teljessége, sokszempontúsága és átfogó földrajzi szemlélete miatt.” [vii] 1939-ben publikálta Berlinben Ungarn című német nyelvű munkáját. Kolozsváron jelentek meg Magyarország földrajza (1942) és Az élettér (1941) című tanulmányai.
1940-ban, amikor Pécsett megszűnt a bölcsészkar, Kolozsvárra nevezték ki rendes tanárnak. 1940 és 1945 között a Ferenc József Tudományegyetem Földrajzi Intézetét vezette. Ezután nyugdíjba vonulásáig, 1957-ig a szegedi egyetem tanszékvezető professzora volt. 1954-ben védte meg doktori disszertációját A városmorfológiai felvetés alapvetése címmel.
1935-től az MTA levelező tagja. 1936-ban a Magyar Érdemrend Középkeresztjét nyerte el. 1939-ben Lóczy-éremmel tüntették ki. Akadémiai tagságát 1949-ben felfüggesztették, s csak 1989-ben rehabilitálták. 1950-ben József Attila Emlékérmet kapott, 1954-ben pedig Munka Érdemrendet. 1952-től a földrajztudomány kandidátusa, 1955-től doktora. 1970-ben a szegedi egyetem díszdoktorává avatta. A Magyar Földrajzi Társaságnak 1904-től tagja, 1920 és 1922 között alelnöke, 1923-tól 1924-ig a főtitkára, 1952-től örökös tiszteletbeli elnöke volt.
Élete végéig aktív maradt, az őt érő támadásokkal kevéssé foglalkozott, de még 70 éves korában is vezetett terepgyakorlatokat, több mint 200 publikáció fűződik nevéhez. 1973 december 31-én hunyt el, hamvait a budapesti Farkasréti temető őrzi.
További bejegyzéseink
- A pécsi idegklinika alagsorának titka – Gulya Lászlóné, Baba emlékére
2020-ban értékes adománnyal, Környey István professzor mikroszkópjával gyarapodott a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény. Ekkor vetődött fel az a gondolat, hogy jó… Read More »A pécsi idegklinika alagsorának titka – Gulya Lászlóné, Baba emlékére - Mungo Park (1771-1806) – Egyszemélyes expedíció a Niger mentén
A Klimo Könyvtár hamarosan megnyíló Afrikáról európai szemmel című kiállításában egy érdekes kis kötetet láthatnak majd a látogatók. A könyvet… Read More »Mungo Park (1771-1806) – Egyszemélyes expedíció a Niger mentén - Xantus János – Zoológus, etnográfus vagy kalandor?
Talán a sors fintora, hogy 2020 tavaszán éppen az utazás témájában készültünk időszaki kiállítást rendezni, melynek munkacíme: 18 vitrinnel a… Read More »Xantus János – Zoológus, etnográfus vagy kalandor? - Afrikai európai szemmel. Kiállítás a Klimo Könyvtárban
A Klimo Könyvtár 17–19. századi köteteinek segítségével mutatjuk be ebben a kisfilmben, illetve a remélhetőleg hamarosan megnyíló kiállításban is, hogy… Read More »Afrikai európai szemmel. Kiállítás a Klimo Könyvtárban
Képek jegyzéke:
- kép Prinz Gyula pipázókészlete (Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény) (fotó: Dr. Gönczi Andrea)
- kép Prinz Gyula időskori arcképe (Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény)
- kép Prinz Gyula rajza a Tien-sanról (Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény Könyvtára)
- kép Az Almásy-expedícióról szóló részlet Prinz önéletrajzából (Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény)
- kép Prinz Gyula Tien-san hegységről szóló könyve (1939)
- kép Belső-Ázsiai utazásairól írott egyik tanulmánya, saját rajzaival (1913) (Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény Könyvtára)
- kép Harc a tengerért című művének címlapja (1916) (Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény Könyvtára)
- kép Európa természeti földrajza című munkája (1923) (Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény Könyvtára)
- kép A Magyar föld magyar faj című munka második része, melyet Teleki Pállal írtak (1937) (Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény Könyvtára)
- kép Prinz Gyula szobra a Pécsi Tudományegyetem botanikus kertjében (Trischler Ferenc alkotása, 1999.) (fotó: Mánfai György)
Főbb művei:
- Magyarország fekvése a tengerhez. Budapest, 1905.
- Die Vergletscherung des nördichen Teiles des zentralen Tien-schan-Gebirges. Wien, 1909.
- Ázsia szívében. Budapest, 1911.
- Utazásaim Belső-Ázsiában. Budapest, 1911.
- Harc a tengerért. Budapest, 1916.
- Magyarország településformái. Budapest, 1922.
- Európa természeti földrajza. Segédkönyv az egyetemek bölcsészettudományi, gazdasági, jog- és államtudományi karainak, a műegyetemek, továbbá a gazdasági, kereskedelmi, katonai és tanárképző főiskolák hallgatói számára. Budapest, 1923.
- Európa városai. Pécs-Budapest, 1923.
- Magyar föld, magyar faj. I-IV. Budapest, 1936-1938. (Cholnoky Jenővel és Teleki Pállal)
- Dunavölgyi fővárosok. Pécs, 1937.
- A Magas-Tiensán. Budapest, 1939.
- Erdély. Utmutató Erdély vendégei számára… Pécs, 1940.
- A bolor. Budapest, 1941.
- Magyarország földrajza. Budapest, 1942.
- Utazásaim Belső-Ázsiában, Nagy-Turán földrajzi ábrázata. Budapest, 1945.
Irodalom:
Benke József: Az Erzsébet Tudományegyetem rektorai és dékánjai. Pécs, 1998. 175–177.
Fodor Ferenc: A magyar földrajztudomány története. Budapest, 2006.
Memoria professorum Quinquecclesiensium. Az Erzsébet Tudományegyetem és jogutód intézmények professzorai. Pécs, 2000. 28. p.
Miklós Gyula (összeáll.): Emlékezés Prinz Gyulára, társaságunk örökös tb. elnökére. Földrajzi Közlemények (1982):2. 174–178.
Prinz Gyula: Az egyetemi város. In: Az 1935-36. tanévre megválasztott egyetemi tanácsnak beiktatása és a tanév megnyitása, valamint a tanév bezárása alkalmából tartott ünnepi egyetemi közgyűlés, az Evang. Hittudományi Karnak Sopronban tartott tanévmegnyitó ünnepélye és dicsőült Erzsébet királyné emlékére tartott ünnepi egyetemi közgyűlés : Conventus generalis sollemnis occasione inaugurandi magistratus universitatis et inchoaondi nec non claudendi anni scholastici celebratus. Consessus Facultatis Theologicae Soproniensis eadem occasione celebratus et conventus generalis sollemnis in memoriam divae olim Elisabet reginae celebratus. Pécs, 1936. 89–95.
Sragner Márta: Prinz Gyula bibliográfia. Pécs, 1998.
Tésits Róbert – Tóth József: Prinz Gyula a tudós és az ember. Emlékkonferencia Prinz Gyula földrajztudós tiszteletére. Pécs, 2000.
[i] Szövege Tésits Róbert gondozásában megjelent a 2000-ban kiadott Prinz Gyula konferenciakötetben. Tésits – Tóth 2000. 109–116.
[ii] Sragner 1998. 8.
[iii] idézi: Miklós 1982. 175.
[iv] Sragner 1998. 9.
[v] idézi: Miklós 1982. 177.
[vi] Prinz 1936. 89.
[vii] Fodor 2006. 390.